Kategóriák

Hírlevél
TOP termékek
Termékajánló
Tanúsítvány
SSL Certificate

thriller


Sorrend:

Kötél, A (1DVD) (Alfred Hitchcock) (szinkron)

Két diák megfojtja egy társát és röviddel azelőtt, hogy egykori filozófiaprofesszoruk, valamint a meggyilkolt szülei és menyasszonya egy coctail-fogadásra megérkeznének, a lakásában elrejti az áldozatot. A két hallgató tettét a tanáruk tökéletes bűntényről szóló nézetei megvalósításának tekinti. Az est során a professzor mégis rájön arra, hogy bűntény történt, s a két tettest átadja a rendőrségnek. Közben azonban önmagában felismeri a két tettes amoralitásának szellemi atyját.

 
2 990 Ft
Láncra vert igazság (1DVD) (Nothing But the Truth, 2008)

A történet Rachel Armstrong (Kate Beckinsale Elhagyott szoba, Vakító fehérség) újságírónő vég nélküli harcáról szól az igazságért. Amikor a nagy port kavart cikke megjelenik, amelyben egy CIA ügynök, Erica Van Doren (Vera Fermiga – A Tégla, Egek Ura) személyét leleplezi, a kormány is beleavatkozik az ügybe. Tudni akarják a hírek forrását. A nő azonban bármilyen áron visszatartja az információ eredetét. Még attól sem riad vissza, hogy emiatt végül börtönbe zárják. A kormány indítékai egyértelműek, ám az korántsem, hogy Rachel a saját kezében tartja a cellájának kulcsait, és mégsem akar vallani.

 
2 990 Ft
  Lány, aki a tűzzel játszik, A (1DVD) (Millenium trilógia 2. rész)

Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millennium. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe - köztük befolyásos emberek - a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből.
Lisbeth Salander is tudomást szerez a Millennium tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni, pedig nem csak a rendőrség keresi.

 
2 990 Ft
  Lassú tűz (1DVD) (Slow Burn, 2005) (Ray Liotta) (nagyon karcos példány)

Nora Timmer, a kerületi ügyész asszisztensének ágyában éjfélt előtt nem sokkal holtan találnak egy férfit. A nő azt állítja, hogy önvédelemből ölt. Nem sokkal később azonban egy idegen olyan bejelentést tesz a rendőrségen, amely egészen új megvilágításba helyezi a gyilkosságot. Ford Cole-nak, a kerületi ügyésznek, aki egyben Nora szeretője is, csupán néhány órája van arra, hogy megfejtse a rejtélyt, mielőtt az még több áldozatot követel magának.

Kiderül ugyanis, hogy a gyilkosság csupán előjáték volt egy sokkal nagyobb akcióhoz, amely hamarosan életbe lép, és amelyben talán Norának is több szerep jut, mint gondolná.

 
990 Ft
  Lázadók (1DVD) (Halle Bery, Daniel Craig ) (2017) (könyvtári példány) (borítón pecsét, matricák jelzésekkel)
A megtörtént események alapján készült Lázadók az 1992-es Los Angeles-i zavargások alatt játszódó, lebilincselő thriller, a főszerepben olyan nagyszerű színészekkel, mint az Oscar®-díjas* Halle Berry (Szörnyek keringője, Kardhal) és Daniel Craig (007 – Skyfall, Logan Lucky). Millie (Berry) egyedülálló anya, aki nyolc gyerekéért bármire képes lenne. Szomszédja egy Obie (Craig) nevű, magának való, mogorva fickó. Amikor az esküdtszék felmenti azt a négy rendőrt, akik brutálisan összevertek egy R... 
2 990 Ft
Lépéselőny (1DVD) (Confidence, 2003)

Jake Vig, az okos és elegáns svindler épp most van túl élete egyik legfurfangosabb akcióján: a gyanútlan Lionel Dolbytól több ezer dollárt csalt ki néhány társa segítségével. Amikor azonban a csapat két tagját holtan találják, Jake rájön, hogy az akció szálait valójában egy bűnszövetkezet vezetője, a Király mozgatta.

Jake-et kemény fából faragták, ezért úgy dönt, bosszút áll a Királyon. A cél egy gazdag bankár kifosztása, majd a Király "csapdába ejtése". Az akcióban részt vesz a pimasz zsebtolvaj, Lily is, akit csaliként vet be Jake. A csapat nyakában azonban ott liheg Jake régi ellensége, az FBI-ügynök Gunther Butan, valamint a bankár emberei is.

Jake-nek mindenáron egy lépéssel a bűnözők és a zsaruk előtt kell járnia, hogy elérje célját..

 
1 990 Ft
Levél a halálsorról (1DVD) (1998) (Charlie Sheen)
A történet kibontakozása során Jessica Foster, Tenesse állam kormányzójának asszisztense interjút készít Raine-nel a halálsoron azzal a ürüggyel, hogy könyvt ír a bennlakókról. A viszonyok ellenére Raine előáll egy üggyel amiről úgy gondolja bebizonyíthatná ártatlanságát. Miss Foster az egyetlen ember akin keresztül Raine a börtönön kívül is hallatni tudja hangját, ám elképzelhető, hogy a nő is azoknak dolgozik akik beleverték az ügybe. Miközben kivégzésének időpontja egyre jobban közeledik, ... 
990 Ft
Manson (2003) (1DVD) (Jim Van Bebber)

Roman Polanski a híres filmrendező Európába megy, hogy befejezze készülő moziját. Várandós felesége, Sharon Tate színésznő otthon marad Beverly Hills-i házukban. A magányos asszony egy augusztusi estén baráti összejövetelt szervez, ám a kellemes szórakozást éjfél körül megzavarják: Charlie Manson, pszichopata sátánimádó szektája erőszakkal behatol a házba, és brutálisan megölnek és lemészárolnak mindenkit.

 
2 990 Ft
Meghurcolva (1DVD)

Ebben a feszült politikai thrillerben James Remar játssza John Luthert, aki eddigi elveit feladva az ország legismertebb szónokává válik. Mikor megtagadja egy olyan törvény támogatását, amely korlátozná a szólásszabadságot és a vallást, egy olyan politikai gépezet célpontjába kerül, amely a teljes elpusztítására törekszik. Gyilkossággal vádolják meg, és most menekülnie kell, bátorsága és akaratereje pedig óriási próbatétel elé kerül, miközben nyaka körül egyre szorul a hurok.

 
1 990 Ft
Megtört város (1DVD)

Billy Taggart, a New York-i exzsaru (Mark Wahlberg) az egyik legjobb rendőr volt a városban, ám utolsó nyomozása során túl messzire ment. Magándetektívként próbálja helyre tenni életét, mikor egy nap telefonhívást kap a polgármestertől, Hostetlertől (Russell Crowe), aki munkát ajánl neki, és lehetőséget, hogy visszakapja a jelvényét. Hostetler attól tart, hogy feleségének (Caherine Zeta-Jones) viszonya van, és ezzel veszélybe sodorja újraválasztásának esélyeit. Billy komolyan veszi a feladatot, egyre mélyebbre ássa magát az ügybe, és rájön, hogy sokkal többről van szó egy sima házasságtörési botránynál. Miután kiderül, hogy a polgármester csak kijátszotta és csőbe húzta őt, a New York utcáin edződött exrendőr az igazságot hajszolva pokollá változtatja a város teljhatalmú urának életét.

 
2 990 Ft
Mellékhatások (1DVD) (Side Effects)

Emily (Rooney Mara) és Martin (Channing Tatum) fényűző életet élnek. Mindenük megvan, amire csak vágynak, egészen addig, amíg Martint bennfentes kereskedelem miatt le nem tartóztatják. Emilyt nagyon megviselik a történtek, mély depresszióba esik, és amikor négy év múlva Martin kiszabadul a börtönből, képtelen örülni a visszatérésének.
Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után a nő felkeresi Jonathan Banks (Jude Law) pszichiátert, remélve, hogy a terápiák és az antidepresszánsok kirántják elkeseredéséből, és újra élvezni tudja az életet. A gyógyszerek azonban hatástalannak bizonyulnak: Emilyt sötét gondolatai már-már az őrületbe kergetik, ezért Banks új tablettát ír fel neki.
Az új pirula azonban olyan mellékhatásokkal jár, amikkel senki sem számolt…

 
1 490 Ft
Memento (1DVD) (Christopher Nolan)

Leonard Shelby első ránézésre jól menő üzletembernek látszik, mégis olcsó motelszobákban lakik, és csak készpénzzel fizet. Életét egyetlen cél vezérli: megtalálni azt, aki megölte és megerőszakolta feleségét, és bosszút állni annak haláláért.

Leonard egy furcsa és gyógyíthatatlan betegségben szenved. Egyrészt amnézia, bár a múlt egyes jeleneteit fel tudja idézni, másrészt viszont, ami talán még ennél is rosszabb, képtelen új emlékeket megtartani. Nem tudja mi történt vele 15 perccel azelőtt, hol van és hogy merre tart. Egyetlen egy dologban biztos csupán, hogy bosszút akar állni.

Apró jelek segítségével próbálja múltját összerakni és megtartani jelenét. Helyzetéből adódóan kénytelen másokra hagyatkozni, annak ellenére, hogy képtelen megítélni azok reakcióit és motivációit. A szálak egyre bonyolódnak, mindenki gyanússá válik, talán még maga Leonard is. A nagy kérdés pedig még mindig nyitva áll: KI A GYILKOS?

 
5 990 Ft
Miranda (1DVD) (Christina Ricci, Kyle MacLachlan)
Frank, a fiatal könyvtáros, akit John Simm alakít, beleszeret Mirandába, a rejtélyes idegenbe.
A romantikus álmodozás átviszi Franket a szélhámosok, a szadista intrikusok és a szex világába, ahol semmi sem az, aminek tűnik.
Hősünk rádöbben, hogy Miranda három nő egyben: táncosnő, szélhámos és domina...
Csak az a kérdés, hogy a három csábító nő közül, melyik a valódi? 
990 Ft
Mr. Brooks (1DVD) (Kevin Costner)

Mr. Brooks sikeres üzletember, bőkezű adományozó, szerető férj és apa. Igazi alappillére társadalmunknak. Éjszakánként azonban megállíthatatlan sorozatgyilkos, aki túl okos ahhoz, hogy egyáltalán gyanúba keveredjen. Egészen mostanáig.

Mr. Brooks egy időre legyőzi rossz szellemét, ám két év után gyilkos ösztöne ismét előtör. Amikor végez egy szeretkező párral, maga sem sejti, hogy egy szemtanút hagyott maga után. A kukkoló Tom lefotózza az eseményeket, és megzsarolja Brooksot. Nem pénzt akar: életre szóló élményre vágyik. A gyilkos körül szorul a hurok, ráadásul egy okos nyomozónő, Tracy Atwood is a sarkában van.

Az idáig leginkább forgatókönyvíróként jeleskedő Bruce A. Evans (Állj mellém!, Dzsungelből dzsungelbe) az év egyik legizgalmasabb thrillerét alkotta meg egy skizofrén sorozatgyilkos szemszögéből, ragyogó színészi alakításokkal fűszerezve.

 
2 990 Ft
MR73 (1DVD) (2008) (Daniel Auteuil) / tékás

Justine magányosan és visszahúzódóan él, mióta szüleit brutálisan megölték, de mikor a gyilkos szabadlábra kerül a félelem és fájdalom újra előtör. Támaszra és barátra lel Louis Schneider, a kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen marseille-i zsaru személyében, aki parancsnokai utasításai ellenére úgy dönt, hogy nyomozásba kezd.

Ez az út a pokolba vezet és nem biztos, hogy Justine-nek megváltást hoz.

 
1 990 Ft
Műanyag szerető (1DVD) ( 2003 )  ( használt )

Kenneth magányos ember, nem igazán érzi magát biztonságban egy társaságban sem.


Szenvedélyes kapcsolatot csak egy „valakivel” ápol, Nikkivel, a guminővel, akit interneten rendelt meg magának. Hamarosan megváltozik az élete, a babával kipróbált gyengéd érzések kollégája, Lisa felé fordulnak. Furcsa szerelmi háromszög alakul ki, Kenneth a domináns szilikonlány és a hús-vér eleven Lisa közötti választásra kényszerül...

 
1 990 Ft
Ne szólj száj! (1DVD) (felirat)

Dr. Nathan Conrad, a New York-i elitnegyed felkapott
pszichiátere nem panaszkodhat életére: szakmájában elismert, gazdag, de ami
a legfbb, boldog a családi élete.

Éppen a Hálaadási ünnepre indul hazafelé feleségéhez és kislányához,
amikor kollégája talányos esethez hívja. A páciens fiatal nő, akinek története
megmagyarázhatatlan erőszakról és egy sor korábbi sikertelen kezelésről szól.

Egyszóval Elisabeth Burrows pontosan az az eset, melyet
Nathan jól ismer pályája kezdetéről. Az ő segítsége az utolsó esély,
mielőtt a lányt elsüllyesztik egy állami intézményben.

Bár eleinte nem tulajdonít jelentséget a dolognak, egy idő
után kihívást lát a különös esetben, s érdeklődését csak fokozza a lány rejtélyes
megjegyzése: „Azt akarja, amit ők, ugye?… Soha nem fogom elárulni… egyiküknek
sem.”

Nathan nem is sejti, hogy Elisabeth érthetetlen
szavai veszélyt hoznak rá és családjára, és hamarosan olyan helyzetben találja
magát, mely lidérces álmaiban sem kísértette meg.

Az első kezelés éjszakáján elrabolják a kislányát, és az
életéért cserébe a pszichiáternek ki kell szednie Elisabeth-ből egy hatjegy
számot, melyet csak ismer.

Ha nem, 12 óra múlva kivégzik a túszt...

 
1 990 Ft
Ne szólj száj! (1DVD) (szinkron)

Dr. Nathan Conrad, a New York-i elitnegyed felkapott pszichiátere nem panaszkodhat életére: szakmájában elismert, gazdag, de ami a legfőbb, boldog a családi élete.

Éppen a Hálaadási ünnepre indul hazafelé feleségéhez és kislányához, amikor kollégája talányos esethez hívja. A páciens fiatal nő, akinek története megmagyarázhatatlan erőszakról és egy sor korábbi sikertelen kezelésről szól.

Egyszóval Elisabeth Burrows pontosan az az eset, melyet Nathan jól ismer pályája kezdetéről. Az ő segítsége az utolsó esély, mielőtt a lányt elsüllyesztik egy állami intézményben.

Bár eleinte nem tulajdonít jelentséget a dolognak, egy idő után kihívást lát a különös esetben, s érdeklődését csak fokozza a lány rejtélyes megjegyzése: „Azt akarja, amit ők, ugye?… Soha nem fogom elárulni… egyiküknek sem.”

Nathan nem is sejti, hogy Elisabeth érthetetlen szavai veszélyt hoznak rá és családjára, és hamarosan olyan helyzetben találja magát, mely lidérces álmaiban sem kísértette meg.

 
2 990 Ft
Negyedik angyal, A  (1DVD) (2001) (Jeremy Irons)
Simon Boyd, egy londoni újságíró felesége és két gyermeke meghal egy balul sikerült repülőgépeltérítés során. Simon gyászánál csak a dühe és elkeseredése nagyobb, amikor megtudja, hogy a terroristák felelősségrevonása politikai huzavonák és a háttérben zajló titkos egyezkedések miatt késlekedik. Amikor egy amerikai diplomata azt ajánlja a férfinek, hogy keressen alternatív módszereket az igazságszolgáltatásra, még nem tudja, hogy a gyilkosokat egy országok közötti aljas megállapodásnak köszön... 
2 990 Ft
Nép szava, A (1DVD)

Marty Rockman, az egyik valóságshow hírhedt producere új ötlettel áll
elő. A nép szava című show-ban minden héten egy valódi bűntényt mutatnak
be a nézőknek - és ez alkalommal ők játsszák a bíróság szerepét. Ha a vádlottat
bűnösnek mondják ki, és megszavazzák, hogy halállal bűnhődjön tettéért, Rockman
a kivégzést is közvetíteni fogja...

Floridában váratlanul megszaporodik az erőszakos bűntettek száma. Tyler
kormányzó, aki a közelgő elnökválasztáson a bűnt keményen üldöző republikánus
szerepében akar fellépni, úgy dönt, engedélyezi Rockman valóságshow-ját,
és Tampában megkezdődnek a produkció előkészületei.

Sam Patterson köztiszteletben álló, liberális jogászprofesszor éppen
megpróbál kilábalni egy költséges válás nehézségeiből, amikor Rockman
felajánlja neki a show védőügyvédjének szerepét. A professzor meggyőzi magát,
hogy a valóságshow jó ügyet szolgál, és igent mond. Csatlakozik hozzá a gyönyörű
és tehetséges ügyésznő, Justine Mitchell és Dorette Potgieter,
az ambiciózus jogászhallgató, akit Sam az asszisztensének szemel ki.
Most már csak az első esetre van szükség, amely felett nyilvánosan kell törvényt
ülni...

 
1 490 Ft

Sorrend: