háborús / dráma

Adam Stein (Jeff Goldblum – A függetlenség napja, Jurassic Park 2.) egy izraeli idegszanatórium karizmatikus ápoltja, holokauszt túlélőként került ide. Adam a háború előtt Berlinben életművészkedett: kabarékban lépett fel, cirkuszt vezetett, varázsolt és zenélt – imádta közönségét és a nácikat mindaddig, míg egy koncentrációs táborban nem találta magát, konfrontálódva Klein parancsnokkal (Willem Dafoe – A belső ember, Pókember, A szakasz).

Adam a parancsnok kutyájaként vészeli át az ott töltött időt, mialatt feleségét és lányát kivégzik. Évekkel később, az intézet lakójaként megérez, meghall valamit: mintha egy kutya lenne a környezetében. Rá is talál egy fiatal, láncra vert fiúra, ki kutyaként él. Adam és a fiú különleges kapcsolatot alakít ki egymással; ezzel megkezdődik sajátságos utazásuk az emberlét felé – egy férfi, ki egyszer kutya volt, szívéhez emeli a kutyát, ki egyszer fiú volt.

Bő egy évig tartott a Dardanellák ostroma Gallipolinál 1915-ben. Bár az Antant elterelő hadműveletnek szánta a törökök megtámadását, az odavezényelt ausztrál és új-zélandi hadtestek teljesen felmorzsolódtak a központi hatalmak ellenállásán. Amikor Connor (Russell Crowe) értesül róla, hogy mindhárom fia eltűnt a csatában, elindul Ausztráliából Törökországba, hogy felkutassa őket.

A film ítélet azok hallgatása felett, akik tudtak a borzalmakról, mégsem törték meg a csendet... pedig megtehették volna…

Két rendszer: a náci gépezet...A Vatikán és a szövetséges diplomácia.
Két férfi belülről veszi fel a küzdelmet...

Az egyik oldalon a civil életben kémikus végzettségű Kurt Gerstein SS tiszt.

Ő látta el a táborokat Cyklon B-vel, miközben saját és családja életének kockáztatásával próbálta leleplezni a tudomására jutott bűnöket, melyekről értesítette a szövetségeseket, a pápát, a németeket és templomaikat...

A másik oldalon az ifjú jezsuita, Ricardo, a kegyetlenséggel akár életük árán is szembeszálló papságot képviselő kitalált figura... Sokan voltak ilyen bátrak, köztük ismert és névtelen papok, akik nem tudtak belenyugodni feletteseik cinkos hallgatásába...

Chris Kyle (Bradley Cooper) feladata az, hogy megvédje bajtársait, miközben ő a lázadók egyik legfőbb célpontja. A nyilvánvaló veszély és a hátra hagyott családjára nehezedő nyomás ellenére Chris négy lélekölő bevetésen is részt vesz Irakban, ahol magáévá teszi a SEAL „senkit sem hagyunk hátra” hitvallását. De feleségéhez, Tayához (Sienna Miller) és gyerekeihez hazatérve Chris arra döbben rá, hogy a háború az, amit nem képes hátrahagyni.

1979 májusában, több mint három év nehézségekkel teli forgatás
és utómunka után Francis Ford Coppola a Cannes-i Filmfesztiválon lerántotta
a leplet legújabb, a botrányok és problémák miatt óriási sajtóvisszhangot kapott
filmjéről. Az Apokalipszis most a fesztiválon még csak munkakópiaként,
nem a végleges formájában vett részt, ennek ellenére - a német Bádogdobbal
megosztva - elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálmát, majd nem sokkal később
nyolc Oscar®-díjra is jelölték minden idők egyik legvéresebb háborúellenes filmjét.

22 évvel később a helyszín ismét Cannes. Francis Ford
Coppola újra az Apokalipszis most című filmjét mutatja be, de most
már a végleges változatot, amelyet az eredeti nyers felvételekből az alapoktól
kezdve vágott és szerkesztett át, valamint bővített ki, mintegy 49 percnyi korábban
nem látott jelenettel! Az új változatot állva tapsolta meg a közönség, és a
kritika csak szuperlatívuszokban beszélt Coppola immár tökéletes eposzáról!

- Ez az új, végleges változat - mondja Coppola
- szexibb, viccesebbm sokkal bizarrabb, romantikusabb és kritikusabb, mint
az előző verzió. Az újra vágott film ugyanarról szól, mint a régi, csak amit
mond, azt jobban mondja el, részletesebben és az egyes témák sokkal karakteresebbek
lettek.

Az Apokalipszis most története a vietnami háború idején
játszódik. Willard kapitány a saigoni CIA-tól azt a különleges megbízatást
kapja, hogy a háború hatására nyilvánvalóan megőrült - korábban zseniális hadvezérként
operáló - ezredest likvidáljon.

Látnia kell, mint válik a vietnámi háború szándékos vagy
félelem szülte gyilkolássá. Feladata könnyen az életébe kerülhet Az ellenséges
területeken keresztül el kell jutnia a kambodzsai határhoz, ahol már hosszú
ideje él a hegyekben egy "zöldsapkás" ezredes, Kurtz, aki az őt istenként
tisztelő bennszülöttekből magánhadsereget szervezett, s esztelen vérengzésekkel
tölti napjait.

Willard útja felfelé a folyón, a háborús területen
keresztül egyre inkább erős színekkel festett rémálomhoz hasonlít. Küldetése:
megsemmisítés tekintet nélkül a körülményekre. A kérdés: vajon ő megússza-e
a háború szürreális világát anélkül, hogy elveszítené emberi mivoltát...

Az Apokalipszis most egy több mint három órás utazás, olyan,
mint egy kábítószeres rémálom, amelyet egy őrült tempóban száguldó hullámvasúton
élünk át.

1979 májusában, több mint három év nehézségekkel teli forgatás
és utómunka után Francis Ford Coppola a Cannes-i Filmfesztiválon lerántotta
a leplet legújabb, a botrányok és problémák miatt óriási sajtóvisszhangot kapott
filmjéről. Az Apokalipszis most a fesztiválon még csak munkakópiaként,
nem a végleges formájában vett részt, ennek ellenére - a német Bádogdobbal
megosztva - elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálmát, majd nem sokkal később
nyolc Oscar®-díjra is jelölték minden idők egyik legvéresebb háborúellenes filmjét.

22 évvel később a helyszín ismét Cannes. Francis Ford
Coppola újra az Apokalipszis most című filmjét mutatja be, de most
már a végleges változatot, amelyet az eredeti nyers felvételekből az alapoktól
kezdve vágott és szerkesztett át, valamint bővített ki, mintegy 49 percnyi korábban
nem látott jelenettel! Az új változatot állva tapsolta meg a közönség, és a
kritika csak szuperlatívuszokban beszélt Coppola immár tökéletes eposzáról!

- Ez az új, végleges változat - mondja Coppola
- szexibb, viccesebbm sokkal bizarrabb, romantikusabb és kritikusabb, mint
az előző verzió. Az újra vágott film ugyanarról szól, mint a régi, csak amit
mond, azt jobban mondja el, részletesebben és az egyes témák sokkal karakteresebbek
lettek.

Az Apokalipszis most története a vietnami háború idején
játszódik. Willard kapitány a saigoni CIA-tól azt a különleges megbízatást
kapja, hogy a háború hatására nyilvánvalóan megőrült - korábban zseniális hadvezérként
operáló - ezredest likvidáljon.

Látnia kell, mint válik a vietnámi háború szándékos vagy
félelem szülte gyilkolássá. Feladata könnyen az életébe kerülhet Az ellenséges
területeken keresztül el kell jutnia a kambodzsai határhoz, ahol már hosszú
ideje él a hegyekben egy "zöldsapkás" ezredes, Kurtz, aki az őt istenként
tisztelő bennszülöttekből magánhadsereget szervezett, s esztelen vérengzésekkel
tölti napjait.

Willard útja felfelé a folyón, a háborús területen
keresztül egyre inkább erős színekkel festett rémálomhoz hasonlít. Küldetése:
megsemmisítés tekintet nélkül a körülményekre. A kérdés: vajon ő megússza-e
a háború szürreális világát anélkül, hogy elveszítené emberi mivoltát...

Az Apokalipszis most egy több mint három órás utazás, olyan,
mint egy kábítószeres rémálom, amelyet egy őrült tempóban száguldó hullámvasúton
élünk át.

Világszerte jelenleg több mint 300 ezer gyermek szolgál hadseregben. Az ártatlanság hangjai, melyet a Film Week „az év egyik legjobb filmjé”-nek nevezett, egy 11 éves salvadori fiú igaz történeten alapul, kinek otthona harctérré változik a polgárháború sújtotta Salvadorban.

Az Üzenet a palackban rendezőjének filmjét számos nemzetközi fesztiválon - köztük a Berlinin - díjazták, és megválasztották a 2005-ös év mexikói Oscar-nevezésének.

Nem kisebb sztárok, mint Harrison Ford és Liam Neeson
játsszák a főszerepeket egy olyan drámában, amely - sokak szerint - a világtörténelem
legkritikusabb, legveszélyesebbnek tartott időszakában játszódik. Ellentétben
a napjainkban fennálló helyzettel, olyan korszak volt ez, amikor a pusztítás rémével
való kölcsönös fenyegetőzés volt a béke fenntartásának egyetlen mechanizmusa,
és az emberek nap, mint nap, világszerte, soha nem szűnő feszültségben éltek.

A történet alapja egy hátborzongató eset, amely 1961-ben, a
hidegháború idején történt, egy olyan időszakban, amikor a Szovjetuniónak elegendő
nukleáris fegyverzete volt ahhoz, hogy akár kétszer is elpusztítsa a világot és
az Egyesült Államok a világ elpusztításához szükséges potenciál tízszeresével
rendelkező atomhatalom volt. Míg a gyerekek az iskolában azt gyakorolták, hogy
támadás esetén hogy bújjanak el és szüleik bombabiztos óvóhelyeket építettek a
családi otthon kertjében, az országok egyre csak fejlesztették és növelték nukleáris
fegyver-készleteiket...azt lesve, hogy ki méri a másikra az első atomcsapást.

Az Atomcsapda című film nem a háborúról szól, hanem arról,
hogy micsoda bátorság kell ahhoz, hogy ne legyen háború. A katonai erő, ész és
szív története ez. Ez az alkotás olyan világban játszódik, amelyben a technológia
uralkodik, s a nemzet biztonságáért hozott áldozat mindennapos és megszokott.
Annak a kötelességérzetnek a példája, amelyet a katona érez hazája és honfitársai
iránt, azt az óriási felelősséget mutatja meg, amely a vezető vállát nyomja a
parancsnoksága alatt lévőkért, s szól végül arról is, hogy milyen könnyen következhet
be a tragédia, nemcsak háborúban, hanem bármikor, véletlen baleset, egy gép vagy
berendezés meghibásodása...vagy akár emberi hiba folytán.

A megtörtént eset ihlette film Alekszej Vosztrikov kapitány
hősiességét követi nyomon, akit a hidegháború csúcsán a nukleáris rakétát hordozó
tengeralattjáró, a K-19 parancsnokává neveznek ki, az eredeti parancsnok
Mihail Polenyin kapitány helyére. Vosztrikov azt a feladatot kapja,
hogy villámgyorsan indítsa el első útjára a rosszul előkészített, nem megfelelően
felszerelt tengeralattjárót - s nem számít, hogy milyen áron.

De Vosztrikov, Polenyin és a K-19 legénysége
még legrosszabb álmukban sem tudnák elképzelni, hogy mi vár rájuk, s hogy mi is
az, amit elvárnak tőlük. Nem tudják felmérni, még csak nem is sejtik, hogy milyen
óriási lehet az az ár, amelyet nekik maguknak és az egész világnak fizetni kell,
ha egy atomreaktor meghibásodik és fennáll a mag-olvadás és a robbanás veszélye.
Hogy ez a fedélzeten lévő valamennyi ember életét követeli, az egészen biztos.
Miközben a Jeges-tenger mélyén siklanak, a legénység kollektív bátorsága, és ahogy
Vosztrikov rettenthetetlenül azonosul a hazája és emberei iránti kötelességérzetével,
ami végül megmenti a K-19-t... és egyúttal elhárítja a - pusztulásukkal
egyébként biztosan bekövetkező - nukleáris katasztrófa veszélyét is.

Sajátos korai road-movie ez a Cannes-i fesztiválon is kitüntetett film, melyben - sok háborús szovjet filmmel ellentétében - maga a háború közvetlenül alig van jelen. Csupán csak addig, míg Aljosa, a fiatal ijedt katona kilő két német tankot s ezért tíz nap szabadságot kap. Ezt az időt szinte fel is emészti maga a hazautazás, melynek során a háború okozta legkülönbözőbb emberi problémákkal szembesül és megismerkedik Surával. Kettejük bontakozó szerelmének árnyalt ábrázolása áll a középpontban, miközben nem maradhatnak függetlenek a körülöttük zajló élettől. Ez a líraiság a legfőbb erénye ennek a sokszor kritikai hangvételű, moralizálástól sem mentes filmnek, melyet sokszor neveztek a szovjet "új hullám" mesterművének. Joggal.

1943-ban a némtek megszállják Rómát, a Vatikán függetlenségét viszont kénytelenek tiszteletben tartani. A Gestapo római parancsnokságának vezetője, Herbert Kappler ezredes (Christopher Plummer) vastag fehér vonalat mázoltat fel kijelölve az egyházi állam határait. Hugh OFlaherty (Gregory Peck) az ír származású pap diplomáciai mentességét felhasználva mindent megtesz azért, hogy a Rómába szökött szövetséges katonákat elrejtse a nácik elől. Kappler ezredes parancsot ad a pap elfogatására és azonnali megölésére, amint az elhagyja a Vatikán falait. OFlaherty viszont vakmerő sportot űz a nácik éberségének kijátszásából...

A második világháború éveiben játszódó film a rasszizmus és az erőszak témáját járja körül. Celliers, a hadifogoly és Yonoi, a tábor parancsnoka személyében két egymásnak feszülő akarat harca elevenedik meg.

A parancsnokot valójában lenyűgözi az öntudatos rab merész szembenállása, mert szerinte a foglyok beletörődése a kegyetlen bánásmódba gyengeségük jele. Miközben Celliers és Yonoi elsősorban szellemi síkon mérik össze erejüket, addig Mr. Lawrence egészen más módon szembesül a szadista őrmester brutalitásával.

Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.

Kathryn Bigelow (Holtpont, Strange Days – A Halál napja) 6 Oscar-díjat nyert drámája kíméletlenül őszinte portrét fest a háború lélekpusztító és addiktív jellegéről. A főszerepben az eddig ismeretlen Jeremy Renner meggyőző játékát láthatjuk, aki mellett feltűnik Ralph Fiennes, David Morse és Guy Pearce is.

Berlin, 1945 április. Egy nép a bukására vár. A főváros utcáin kegyetlen harcok
folynak.

Hitler hűséges tábornokaival és néhány hívével elsáncolta magát a vezetőségi
bunkerben.

A Birodalom helyzete a Vörös Hadsereg előrenyomulásával egyre reménytelenebbé
válik. A folyamatos bombázások állandó rettegésben és életveszélyben tartják a
város elkeseredett lakosságát.

Miközben az utcákon kétségbeesett jelenetek játszódnak le, Hitler a Harmadik
Birodalom teljes pusztulását a bunker falai között éli át. Jóllehet Berlint már
lehetetlen tartani, a Führer mégis tiltakozik a búvóhely elhagyása ellen
- Albert Speer építészhez hasonlóan a színpadon akar lenni, amikor legördül
a függöny. Minthogy szívvel-lélekkel vesztes népe mellett áll, a színről való
tragikus lelépését tervezi a mélyen a föld alatt húzódó bunker-rendszerben. Már
csak néhány órája maradt, mielőtt közös öngyilkosságuk előtt feleségül veszi Eva
Braunt. A vég elkerülhetetlenül közeleg, Hitler mindent az utolsó részletig
kidolgoz: miután ő és szeretője meghalt, holttestüket a birodalmi kancellária
udvarában fogják elégetni, nehogy a tetemük ellenséges kézre jusson. Az oroszok
feltétel nélküli megadást követelnek, ezért hűséges hívei közül, vezetőjük példáját
követve, többen is az önkéntes halált választják a rájuk váró kínkeserves meghurcoltatás
helyett. A magát szintén a bunkerben meghúzó Magda Göbbels megmérgezi mind
a hat gyermekét, majd férjével együtt véget vet életének. Röviddel ezután Hitler
személyi titkárnőjének, a végsőkig kitartó Traudl Jungénak és még néhányaknak
az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie a bunkerből, és átjutnak az oroszok
ostromgyűrűjén...

A segély-akciókban tevékenykedő amerikai, Alden Pyle 1952 őszén, a francia
gyarmati uralom ellen küzdő vietnamiak harcának csúcspontján érkezik Saigonba.
Telve lelkesedéssel küldetése iránt, hogy gazdasági segély-programjával segítse
a vietnami népet, s mohó tudásvágytól hajtva, hogy az ország tapasztalt ismerője
révén nyerjen bepillantást a dolgokba, összebarátkozik a London Times tudósítójával,
Thomas Fowlerrel.

Rövidesen azonban elbűvöli és valósággal rabul ejti Fowler fiatal vietnami
szeretője, Phuong, aki épp olyan gyönyörű, egzotikus és titokzatos, mint
maga Saigon.

A három ember elsöprő erejű, viharos szerelmi háromszögbe sodródik, mely meglepő
felfedezésekhez, s végül gyilkossághoz vezet. Semmi és senki sem az, aminek
látszik.

Graham Greene klasszikus, szinte látnoki művének filmváltozata a szerelem,
árulás és gyilkosság története, mely egyben a Délkelet-Ázsiában vívott amerikai
háború gyökereit is feltárja. A Múmiából ismerős Brendan Fraser,
a brit színjátszás nagy öregje, Sir Michael Caine és az elbűvölően szép,
fiatal tehetség, Hai Yen hármasa különleges fűszerezést ad a filmnek.

Bruno apját, a magas rangú katonatisztet új állomáshelyre vezénylik. A naiv, 8 éves fiú unatkozik új otthonában, és - nem törődve anyja kérésével - elindul, hogy felfedezze a környéket. Kalandozásai során megismerkedik egy hasonló korú kisfiúval, akin mindig csíkos pizsama van és a drótkerítés másik oldalán lakik. Hamarosan összebarátkoznak...

A II. világháború alatt játszódó, szívbemarkoló film John Boyne bestseller regénye alapján készült.

Wolfgang Petersen neve A tengeralattjáróval, a
modernkori német filmgyártás mai napig talán legismertebb alkotásával robbant
be a köztudatba, azóta pedig immár hollywoodi rendezőként tartják számon, de –
valljuk be – eddigi legjelentősebb filmjének színvonalát mostanáig nem volt képes
megismételni.

A tengeralattjáró bátor vállalkozásnak számított,
hiszen Németországban, alig több mint három évtizeddel a második világháború
befejezése után filmet forgatni egy német tengeralattjáró legénységéről, bizony
nem más, mint pengeélen táncolás. Petersen filmje egyike az első próbálkozásoknak,
amely német szemszögből próbálja bemutatni a háború emberi oldalát, és képes
hősöket avatni anélkül, hogy az eszmét, amelyért harcoltak bármilyen szinten
is elfogadhatónak mutatná be.

A tengeralattjáró – amely a klausztrofóbia ódájának
is tekinthető – az eredeti mozis változatában is közel két és fél órás volt,
de Wolfgang Petersen nem ilyennek álmodta filmjét. Évekkel később alkalma
nyílt rá, hogy eredeti elképzeléseit megvalósítva kibővítse a filmet, így született
meg a közel három és fél órás rendezői változat, egy igazi háborús eposz!

„A dicsőség ösvénye a sírba vezet” – Thomas Gray híres verssora a háborúk egyik legfőbb veszélyét jelentő becsvágyról saját pályáján is intő tanulságként szolgált a fiatal Stanley Kubricknak, aki saját gyártású film noirjai után (A gyilkos csókja, A gyilkosság) máris egy hollywoodi filmcég megbízásában forgathatta le komoly költségvetésből és nemzetközi sztárokkal (Kirk Douglas, Adolphe Menjou) első nagy sikerű művét. A film alapjául szolgáló regényt gyermekkori olvasmányai közül választotta: főhőse egy védőügyvédből lett francia ezredes, aki az első világháború lövészárkainak poklában úgy dönt, visszatér eredeti szakmájához és egy hadbírósági tárgyaláson vállalja három katonája védelmét, akiket egy reménytelen támadás kudarcát követően feletteseik gyávaság vádjával kívánnak kivégző-osztag elé állítani – hogy példát statuáljanak a valódi bűnös felelősségre vonása helyett.

A film arról a hat tengerészről szól, akiről a világ egyik legismertebb fényképe készült: abban a pillanatban kapta őket lencsevégre Joe Rosenthal haditudósító, amikor éppen egyesült erővel kitűzik egy magaslatra az amerikai lobogót. Az viszont már nem látszik a képen, hogy hárman közülük még aznap meghaltak.

Clint Eastwood az amerikai történelem egyik legszimbolikusabb fotójának hátterét dolgozta fel.

A harcmezőn nincs idő a félelemre. Hetvenezer tengerészgyalogos számára az Ivo Dzsima-i csata nem csupán a II. világháború, de életük fordulópontja is volt.

A The New York Timesban „lehengerlően látványosnak” nevezett filmeposszal az Oscar-díjas Clint Eastwood a háború megrendítő tanulságát tárja elénk: a katonák a hazájukért harcolnak, de a barátaikért adják az életüket.

A kritikusok által „erőteljes, provokatív és bámulatos” (Peter Travers, Rolling Stone) alkotásként jellemzett A dicsőség zászlaja a hősiesség és bátorság őszinte története, amelyet meg kell őriznünk emlékezetünkben.