művész / kultfilmek

A fiatal munkásasszony szoba-konyhás, peremkerületi lakásban, katonaidejét töltő férjének szüleinél él kislányával. A családban mindennaposak a gyilkos viták, s ezen a leszerelő férj hazatérése sem változtat. Sőt: az apósnak sikerül féltékenységet szítania fiában a feleséggel szemben.

1919-ben a csendőrök rettegésben tartják az embereket, hatalmuk korlátlannak tűnik. Károlyt (Madaras József), az alföldi tanya gazdáját is figyelik, megalázzák és felhasználják a kommunistagyilkosságok nyomainak eltüntetésében. Tanyáján, a csendőrparancsnok hallgatólagos beleegyezésével, rejtegetik Istvánt (Kozák András), a volt vörös katonát. Károlynak nemcsak a csendőröktől, hanem feleségétől, Teréztől (Töröcsik Mari) és annak húgától, Annától (Drahota Andrea) is tartania kell. A két nő álnok terve, miszerint Károlyt arzénnal mérgezik meg, István tudomására jut, aki erről bejelentést tesz, tudva, hogy megpecsételte sorsát.

Karel olyan ember, aki pontosan tudja, mit várhat saját életétől. Olyan nézőpontból szemléli a világot, ahonnan világosan belátható életének teljes reménytelensége. Mégis belevág egy újabb történetbe, holott ő tudja leginkább, hogy vsak vesztesként kerülhet ki belőle. Van azonban valami a személyiségében, ami erősebb, mint saját világlátása. Ez a benne lakozó nagyobb erő vonzza a történet másik szereplőjéhez, az énekesnőhöz.

A kikötői pályaudvar váltóőrtornyában minden éjszaka ül egy ember, és figyeli az utasokat, akik leszállnak az Anglia felől érkező hajókról, vonatra szállnak, és elindulnak a kontinens belsejébe. Ez minden nap így történik.
"A londoni férfival kicsit hasonló eredmény született, mint Antonioni pályáján a Vörös sivataggal: azzal, hogy a történet motivációi el vannak rejtve, a film maga elmozdul a fokozottan vizuális, sőt a díszletszerű, képzőművészeti kifinomultság irányába. Ahogy Antonioni pályájának legszebb filmje a Vörös sivatag, Tarr eddigi pályájának akusztikusan-vizuálisan talán legérettebb, legkifinomultabb, klasszikus alkotása A londoni férfi." - Kovács András Bálint, Filmvilág (2008. január)

1869-ben Ráday Gedeon gróf kormánybiztos lesz, akit azzal a különleges feladattal bíznak meg, hogy javítson az ország közbiztonsági állapotán. Tevékenysége főként arra irányul, hogy azokat a szegénylegényeket és betyárokat kutassa fel és tegye ártalmatlanná, akik a szabadságharcban Rózsa Sándor vezetésével részt vettek. Ráday nem válogat az eszközökben. Az alföldi „Sáncba”: a várbörtönbe gyűjtik be a szegénylegényeket, akiket kegyetlen lélektani módszerekkel igyekeznek társaik elárulására bírni.

„Mit akar Szindbád?... Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni; – tájban, nőben, tárgyban, az ételek jó ízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos keresztjeiben; és az önalakítás sürgető igyekezete teremti meg tapasztalatainak tárházát, és paradox módon állít csapdát egyúttal az igyekvőnek. Élni siet és túlhajtja az érzést. Állandó hely-, és helyzetváltoztatása tudniillik a lélek helykeresése, a megállapodás utáni vágy, sajátos módon ezt a különbékét még a test sem képes megélni. Nem hagy maga után semmi mást, csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit…” (Huszárik Zoltán: Noteszlapok)

„Mit akar Szindbád?... Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni; – tájban, nőben, tárgyban, az ételek jó ízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos keresztjeiben; és az önalakítás sürgető igyekezete teremti meg tapasztalatainak tárházát, és paradox módon állít csapdát egyúttal az igyekvőnek. Élni siet és túlhajtja az érzést. Állandó hely-, és helyzetváltoztatása tudniillik a lélek helykeresése, a megállapodás utáni vágy, sajátos módon ezt a különbékét még a test sem képes megélni. Nem hagy maga után semmi mást, csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit…” (Huszárik Zoltán: Noteszlapok)

Kovács tanár úr 60. születésnapján, a vidéki nyaralóban összegyűlnek negyvenes éveiket taposó egykori tanítványai. Utolsóként Kamondi professzor érkezik. Az ő egyenlőségpárti elveivel vitába száll az elitista Bardócz. A társaság pártokra szakad. Mutatványosok érkeznek, ijesztő és különös dolgok történnek. Ahogy közeledik az este, úgy válik egyre inkább misztériumjáték-jellegűvé az összejövetel. Ráadásul a mindenütt jelen lévő tévémonitorok egy másik dimenzióból láttatják az eseményeket...

A három rövidfilm, három világhírű festő (Renoir, Bruegel, Rousseau) képein keresztül ragadja magával a nézőt.

Három történet. Három kor. Három férfi. Nagyapa, apa, fiú. Egy tisztiszolga, élsportoló és egy preparátor mester. Az egyik szerelemre vágyik, a másik sikerre, a harmadik halhatatlanságra.

A nagyapa fantáziál: lázas képzeletével futi be magának fagyos kis kamráját a hideg téli estéken. A megtermékenyítõ erejű képzeletnek semmi sem szab határt.

Az apa zabál, négy évig volt szekcióelső az Édesiparban. Mártott ostyában egyenesen verhetetlen, 2,98 az egyéni rekordja (csak úgy viszonyításképpen, az Igor Vosztongonov 3, 21-gyel lett Európa bajnok Szófiában.)

A fiú állatokat töm ki. Másfél kilóval született. Most másfél perce sincs hátra. Valami olyasmire adta a fejét, amire még soha senki.A Taxidermia hőse három férfi, egy család három egymást követő generációja: Morosgoványi Vendel, Balatony Kálmán és Balatony Lajoska. Sorsuknak alakulása egyfajta szubjektív történelemkönyvként tárja elénk a XX. század második felének legjellemzőbb életérzéseit.

Ez a film a legszélsőbb határokat fedezi fel az emberi életben. A határpontokat. Abból a középső pontból figyel (a néző és az alkotó), ahonnan biztonságból láthatók a végpontok. Pálfi György második nagyjátékfilmjének forgatókönyve Parti Nagy Lajos novellái és motívumai alapján készült.

„A Tejút a mise-en-scene diadala. A magyar kultrendező, Fliegauf Benedek (Rengeteg, Dealer) filmje – Locarno Napjaink Filmművészete elnevezésű experimentális szekciójának győztese – kilenc gyönyörűen megkomponált, statikus beállításban felvett tájkép, melyekben emberek és tárgyak mozognak, képhatáron belül és a képen túl.”

„Szép, titokzatos, tréfás és lenyűgözően friss pillantás a földi életre.”

„…sosem derül ki egészen pontosan, valójában kik is lehetnek az idegenek: a nézők, vagy azok, akiket néznek.”

Egy katolikus kolostor mikrovilágra, nem sokkal a második világháború befejezése után. Ezt a zárt, belső világot ugyanúgy fellazította és izgatottá tette a háború utáni élet zűrzavara, mint a falakon kívüli életet. A hierarchia, ha létezik is, már veszített az erejéből. Hitek és kételyek, szenvedélyek és letargia között élnek a konzervatív, öreg, a megszállottan dogmatikus, a fiatalabb reformer, az “erkölcsi züllés” útjára lépett papok. Vagyis: fásultság, zaklatott örömkeresés és az új helyzetben kialakult útkeresés lelkes vagy éppen szkeptikus alakjai.
Adott egy fiatal, aszketikus, megszállott és lényegében Simone Weil filozófiáját hirdető pap, teologikus és spirituális egy másik, aki a szociális fordulatban lehetőséget lát az egyház megújulására. A film további szereplői egy dogmatikus pap, aki mereven ragaszkodik a korábbi normákhoz, és botrányosnak érzi mindazt, ami a házba történik. Inkvizítori elszántsággal bírálja egyes papok részegeskedéseit az apát passzivitását, leginkább persze egyik társuk nőügyeit és számára tűrhetetlen kicsapongásait. Maga az apát valóban megfáradt öregember, akit már csak az élet elmúlása foglalkoztat. Egyetlen válasza: a beletörődés.
Egyetlen figura sem képvisel itt, legalábbis a film látása szerint sem erényt, sem bűnt. Emberileg persze mindannyiuk magatartása érthető. Szerethetőek, vagy talán pontosabb, ha azt mondjuk: árvák. Szenvedélyek, illúziók, kétségek szövik át ezt a világot, amelyet majd könyörtelenül lép át egy másik társadalmi dimenzió “igazsága”.

Amire a Sátántangóban még mindenki csak várt, aztán ami a Werckmeister-harmóniákban végül meg is érkezett, az A torinói lóban véglegesen eltávozik. Tarr Béla gigantikus lételméleti trilógiájának utolsó része visszavonhatatlan leszámolás a művészettel, a filmmel és a mozival, egyáltalán az értelmes emberi léttel.