színházi felvételek

„Ismerik-e a három nővért, a moszkvai katonalányokat, kik elkerültek szülővárosukból, s a reménytelen vidéken csöndesen felmorzsolódnak? A komoly és szorgalmas Olgát, ki gimnáziumban tanít, Mását, a gimnáziumi tanárnőt, ki Puskinból idéz, Irinát, a postáskisasszonyt, ezt a kis orosz galambot? És Andrejt, a bátyjukat, ki egyetemi tanárnak készült, de elhízott, s a községnél rekedt, mint ülnök? És Versenyin alezredest, több leány atyját, ki a gimnáziumi tanárnőbe szerelmes, s a felesége állandóan megmérgezi magát? És Csebutikint, a részeges katonaorvost? És Tuzenbach bárót, Irina udvarlóját, kit Szoljonij lelő párbajban? És Kuligin gimnáziumi tanárt, ezt a szegény, klasszikus szarvasmarhát? Róluk írta Csehov doktor úr drámáját (…).”

Kosztolányi Dezső: Csehov doktor úr - részlet

A budapesti Katona József Színház 1985-ben mutatta be mára legendássá vált előadását, amelyet közel egy évtizeden keresztül játszott nagy sikerrel Budapesten és a világ különböző nagyvárosaiban.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Ivanov, aki néhány évvel ezelőtt még minden erejét a munkájába ölte, és teljes hittel tekintett a jövőbe, harmincöt éves korára fásultan és életkedvét veszítve gyötrődik, próbálja megfejteni állandó levertségének okát, s visszatalálni régi, életerős önmagához. Az egykor elszánt és sikeres embert önundor kínozza, és szűnni nem akaró bűntudattól szenved. Vajon visszaadhatja-e elvesztett ártatlanságát egy új szerelem? Lehet-e tiszta lappal új életet kezdeni, semmissé tenni azt, ami volt?

Csehov, az orvos, hiteles képet rajzol a depressziós emberről, de arról a szüntelen és kétségbeesett útkeresésről is, ami életünket döntéseink, tetteink során kíséri. Ivanov történetében felismerhetjük azt a mindenkori élethelyzetet, amikor az ember úgy érzi megrekedt valahol; mintha megdermedt volna lépés közben és képtelen volna járni.

A Katona József Színház 2004. március 27-én mutatta be Csehov drámáját. A produkció a mai napig műsorán szerepel, a színház legutóbbi korszakának egyik emblematikus előadása, a bemutatók sorából kiemelkedik a hatalmas nemzetközi érdeklődés miatt is, aminek köszönhetően mára a Katona egyik legtöbbet utazó produkciójává vált. Az előadást játszotta a társulat Szarajevóban, Rómában, Torinóban, Bukarestben, Bogotában, Nancyban, Rennesben, Párizsban, Dublinban, Moszkvában és Strasbourgban.

Csehov ifjúkorából, az 1878 és 1881 közötti időből, tehát vagy az utolsó gimnáziumi, vagy az első egyetemi évekből, 11 házilagosan készített, cérnával összevarrt füzetben fennmaradt egy színdarab, amelynek – mivel a kézirat első lapjai le lettek tépve – nem ismerjük az eredeti címét. A darabot először 1923-ban publikálták, s 1930-tól tűnik fel a színpadokon – az utóbbi három három évtizedben mind gyakrabban; s ennek motívumaira épült Nyikita Mihalkov nagyszerű filmje az Etűdök gépzongorára. Címként általában a középponti szereplő, Platonov nevét viseli. A dráma terjedelmileg mintegy kétszerese egy normál színdarabnak, ezért csak különféle rövidített változatokban kerülhet színre – így ahány produkció, annyi Platonov.

A Platonov alapproblémája – amelyet a Katona József Színház produkciója kiemelni szándékozott az eredeti, teljes dráma hatalmas anyagából – az, hogy egy olyan világban, amelyben az élethelyzetek nagyon erősen meghatározzák az emberek életlehetőségeit, hogyan lehet létezni, megőrizni az egyéniséget és a nemesebb ambíciókat, mi hiteles és mi hamis az emberben, az emberi kapcsolatokban.

Az előadást 1990-ben mutatta be a Katona József Színház társulata Párizsban, az Odeon Színházban. Ezt követően a produkciót évekig játszotta a társulat nagy sikerrel Magyarországon és Európában.

Alfred Jarry (1873-1907) a francia irodalom „elátkozott költői” között is az egyik legrendkívülibb és legexcentrikusabb alak. Az Übü király groteszk, archetipikus képekből egy mitikus alakot és egy teljes világot teremtett. A dráma eredetileg diáktréfának szánódott, Jarry iskolájának, a rennes-i líceumnak egyik tanára ellen. Ez a tanár, Hébert, köznevetség célpontja volt. 1888-ban az akkor 15 esztendős Jarry bábjátékot írt Übü tata hőstetteiről, és azt pajtásai mulatságára színpadra is vitte. Übü alakja szilaj, kegyetlen karikatúra az ostoba, önző polgárról, ahogyan azt egy diákfiú könyörtelen tekintete látja; ám ez a rabelais-i alak, a maga falstaffi mohóságában és gyávaságában több puszta társadalmi szatíránál. Rémületes képe az ember állati természetének, gonoszságának és kegyetlenségének.

A budapesti Katona József Színház 1984-ben mutatta be Jarry drámáját, amit több, mint 10 évig játszott folyamatosan. Az előadás nem csak Magyarországon, hanem világszerte hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, az előadás vendégszerepelt Európa és Dél-Amerika legnagyobb városaiban.

Tartuffe-ben, a képmutatók zsarnoki uralmának e pompás torzképében minden idők egyik legnagyszerűbb komikus remekművét tiszteli az egész művelt világ. Remekbe szabott alakjai, eleven, pergő cselekménye, költői nyelve méltán tették a vígjátéki színpad örökké aktuális, élvezetes darabjává. A Tartuffe azonban nemcsak művészi alkotás, hanem mint minden igazi nagy mű, bátor cselekedet is. Molière a Tartuffe megírásával és bemutatásával örök érdemeket szerzett a mások hiszékenységéből élő bigottság leleplezésében, és a józan emberi ész, a felvilágosult gondolkodás uralomra juttatásában. A darab udvari bemutatója a hatalmas sikeren kívül zajos felháborodást váltott ki a józan ész ellenségeinek táborában. A klérus és a főnemesek kieszközölték a színmű betiltását, és Molière-nek több évi szívós küzdelmébe került, míg a király engedélyével a nyilvánosság előtt bemutathatta.

A darab aktualitásának titka, hogy a címszereplő képmutatása nem kötődik szükségképpen a vallásossághoz. Ezt a titkot már Gyulai Pál észrevette. „Ami azt illeti, hogy a Tartuffe a mostani korra nem illik, ezen az állításon mindenki nevetni fog, ki csak felületesen ismeri is Franciaország és Európa viszonyait. (…) Igaz, hogy a korviszonyok változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s a napi események szempontjából érdekesebb formái is vannak, de hogy a Molière alakja örökké élő marad, mert az emberi szív mély tanulmányán s a művészet varázsán alapszik. Csak az tagadhatja, ki nem ismeri az emberi szívet s nincs elég érzéke a művészet magasabb elveihez. Így elavult Macbeth, Othello, Falstaff is, mert a mai társadalomban más módosulással nyilatkoznak azok az örök szenvedélyek, melyeket Shakespeare bennök kifejezett. De ily szempontból is megállja a sarat. Ma is közelebb áll az élethez, mint sok más halhatatlan költő halhatatlan alakja.”

Előítélet, ellenszenv, undor. Ki tudná megmondani, hányfélék és honnan erednek? Nestroy bohózatának főhőse is egy homályos gyökerű előítélet áldozata. Egyetlen bűne, hogy vörös hajúnak született. Ám egy szerencsés véletlen olyan talizmánhoz juttatja, amely megváltoztatja egész addigi életét. Számára is meglepő gyorssággal, óráról órára emelkedik a társadalmi ranglétrán, de a gyors karriert még gyorsabb bukás követi. A szatirikus tanmese azonban nem zárulhat hősünk megcsúfolásával, így az utolsó pillanatban megjelenő dúsgazdag nagybácsi is részese lesz egy „világtörténelmi” csalásnak. A fináléban helyére zökken a természet rendje, és a vörös hajúak is „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”.

A bécsi szerző művét Eörsi István fordításában, Darvas Ferenc zenéjével 2000 nyarán a Szentendrei Teátrum nyitóelőadásaként játszotta – nagy sikerrel – a Katona társulata, amelyet most kőszínházi környezetben láthatnak.

Fordította és a dalokat írta: Eörsi István

Vaszilij Szigarjev orosz kritikusai szerint „A Fekete tej a harmadik évezred kezdetének Éjjeli menedékhelye...

A legteljesebb reménytelenség állapotáról szól – kiüresedett, besározódott, életképtelen emberekről; cinikus fővárosiakról, és jólelkű, de kilátástalan sorsú vidékiekről.” Egy isten háta mögötti állomáson vagyunk; egy – használhatatlan távolkeleti áruk eladásából élő – moszkvai fiú és várandós felesége vonatra vár. Körülöttük koszos falak, roskatag padok és a helybeliek: egy vodkával üzletelő pénztárosnő, egy öregasszony, egy puskával hadonászó részeg férfi...

„Olyan, mintha a darabot nem is fiatal író írta volna, hanem egy gonosz, öreg moralista, akinek elege van már mindenkiből.”

Pedig Szigarjev mindössze huszonhat éves. Tizenöt darabja közül a Gyurma (Plasztyilin) cíművel aratta első nagy, nemzetközi sikerét, amelyért már akkor is díjakat kapott, amikor a darab még csak kéziratban létezett. A Fekete tejért két moszkvai színház versengett, és szinte egy időben tűzte műsorára. Hamarosan a – legizgalmasabb kortárs drámákkal foglalkozó - londoni Royal Court színház is bemutatta a darabot.

A Fekete tej Közép-Európában először a Katona stúdiószínházában, a Kamrában került színre, 2004-ben. Az előadás mind Parti Nagy Lajos szövegének, mind Gothár Péter rendezésének köszönhetően hatalmas sikert aratott. Sajnos fájdalmasan korán, másfél évvel a bemutatót követően, Szantner Anna elszerződésekor a produkció lekerült a színház műsoráról.

A Radnóti Színházban bemutatott nagysikerű zenés produkció egy évtized alatt meghódította az ország majdnem minden városát. A darabot azóta számos színház bemutatta, de az eredeti, hamisítatlan anconai dallamokra, ízekre és illatokra a Nagymező utcában, ebben az előadásban találunk rá.

Ciao Bambina, Egy könnycsepp az arcon, Volare, Huszonnégyezer csók, Felicita, LItaliano - mind a tegnap nagy olasz slágerei. Dallamaik nosztalgiát, egyszersmind jókedvet, derűt ébresztenek. Komédiánk elröpít egy letűnt világba, oda, ahol a nő szelíd és karcsú, a férfi pedig erős és bátor, ahol télen hideg van és nyáron meleg, ahol a tavasz zöld, az ősz meg sárga, a boszorkány gonosz, a tündér jó. Mesénk a „boldog békeidők”-ben játszódik, mondjuk 1970-ben, „Olasz”-ban, az Adria partján, a szép Ancona főterén.

Magyarországon a Radnóti főterén kedvelt színészeink előadásában, Valló Péter úr betanításában láthattuk.