színházi felvételek

„Ismerik-e a három nővért, a moszkvai katonalányokat, kik elkerültek szülővárosukból, s a reménytelen vidéken csöndesen felmorzsolódnak? A komoly és szorgalmas Olgát, ki gimnáziumban tanít, Mását, a gimnáziumi tanárnőt, ki Puskinból idéz, Irinát, a postáskisasszonyt, ezt a kis orosz galambot? És Andrejt, a bátyjukat, ki egyetemi tanárnak készült, de elhízott, s a községnél rekedt, mint ülnök? És Versenyin alezredest, több leány atyját, ki a gimnáziumi tanárnőbe szerelmes, s a felesége állandóan megmérgezi magát? És Csebutikint, a részeges katonaorvost? És Tuzenbach bárót, Irina udvarlóját, kit Szoljonij lelő párbajban? És Kuligin gimnáziumi tanárt, ezt a szegény, klasszikus szarvasmarhát? Róluk írta Csehov doktor úr drámáját (…).”

Kosztolányi Dezső: Csehov doktor úr - részlet

A budapesti Katona József Színház 1985-ben mutatta be mára legendássá vált előadását, amelyet közel egy évtizeden keresztül játszott nagy sikerrel Budapesten és a világ különböző nagyvárosaiban.

Fordította: Kosztolányi Dezső

„Nincs ennél megrázóbb és szomorúbb vígjáték. Gogol, a kisorosz – aki több joggal nevezhetné magát Keserűnek, mint mostani írótársa, Gorkij – rendőrlámpával világít be az orosz szemetesládába, és nevet, kacag, hogy a könnyei is peregnek belé. Vidámságának sötét a színe. Mérges és epezöld mosoly ez, amilyen dührohamok után jelentkezik a fáradt szájon, abban a lelkiállapotban, mikor már a harag gyenge a felháborodás kifejezésére, csak a humor és az irónia beszélhet…”

Kosztolányi Dezső írta ezt A REVIZOR második magyarországi bemutatója, a Nemzeti Színház 1915-ös előadása után.

Egy kisváros polgármestere levelet kap Pétervárról, amelyben egy ismerőse arra figyelmezteti, hogy inkognitóban revizor érkezik hozzájuk. A polgármester és a város vezetői kicsinyes lelkületű, megvesztegethető emberek, akik az évek során folyamatosan követtek el visszaéléseket: a rabok nem kapnak enni, a kórház piszkos, a betegek ellátása rossz, az iskola elhanyagol, a tanári kar alkalmatlan, megdézsmálják a város fejlesztésére szánt összegeket, zsarolják a kereskedőket...

A város vezetői a hír hallatán rémülten próbálják eltüntetni az ellenük fordítható nyomokat. Félelmük a leleplezéstől és a várható büntetéstől olyan nagy, hogy a fogadóban időző pénztelen pétervári ficsúrban, Hlesztakovban, az inkognitóban utazó revizort látják, s a polgármester – saját életfelfogásának megfelelően – azonnal megvesztegetéssel próbálkozik.Hlesztakov, aki attól tartott, hogy fogadóbeli kiegyenlítetlen számlája miatt börtönbe csukják, először gyanakodva fogadja a polgármestert, de hamarosan rájön, hogy félreértésről van szó, mégis lelkesen játssza el a polgármester és társai által elvárt szerepet. Beköltözik a polgármester házába, elragadtatással mesél pétervári életéről és magas pozíciójáról, örömmel vágja zsebre a megvesztegetésnek szánt „kölcsönöket”, s végül még a polgármester lányának a kezét is megkéri.

Miközben az egész város ennek a tévedésnek az áldozataként ünnepli a nagy eseményt, Hlesztakov, szolgája tanácsára, elutazik. A polgármester és felesége éppen a rájuk váró pétervári előkelő életről ábrándoznak, amikor megérkezik a postamester egy Pétervárra címzett és felbontott levéllel, amelyet Hlesztakov írt egy barátjának...

A budapesti Katona József Színház 1987/88-as évadában mutatta be Gogol darabját Zsámbéki Gábor rendezésében. Az előadás kimagasló szakmai és közönségsikereket ért el, s a színház történetének egyik legfontosabb állomása lett. A hazai sikerek mellett jelentős nemzetközi érdeklődés övezte a produkciót, az előadás látható volt többek között Bécsben, Pármában, Moszkvában, Londonban, Belgrádban, Rómában, Hong-Kongban, Chicagoban, Bogotában és Caracasban, valamint több ausztrál nagyvárosban is.

EXTRÁK
Életrajz - Audiókommentár - Szöveges kommentár - Tudásmorzsák / Pop up menü

A Radnóti Színház több mint tíz éven át játszotta Gogol vígjátékát parádés szereposztással, kiváló színészekkel. Egy nősülés története könnyfakasztó nevetéssel elmesélve.

Végső soron csak meg kell nősülni az embernek – jelenti ki Ivan Kuzmics, Gogol komédiájának hőse, hosszas töprengés után. Igen, ő is tudja, hogy ez a boldogság záloga, a barátja is mondja neki (márpedig ő nős ember!), a házasságszerző asszony is prezentálja a megfelelő menyasszonyt, s lám, még négy másik kérő is versenybe száll a lány kezéért: hogyne, mindenki nősülni akar, mindenki boldog akar lenni.

Igen, de azért mégse lehet, hogy az ember csak úgy, megfontolatlanul fejest ugorjon egy házasságba, ez is nyilvánvaló, nem?

Így hát Iván Kuzmics lelkesül és visszakozik, rajong és kiábrándul, dönt és habozik, akar és nem akar. És a leendő ara is: siratja ugyan a tovatűnő leányéveket, de legszívesebben már az öt kérőből gyúrná össze majdani urát: az egyiknek a szeme alá odarakná a másiknak az orrát, a harmadiknak a vidám természetét, csak hogy ott álljon már előtte a nagy Ő, és ő is boldog lehessen végre.

Ilyen szörnyű víg ez a komédia.

Feljegyezték, hogy amikor Gogol fölolvasta a Háztűznézőt, minden szerepet el is játszott, az utolsó mondathoz mindig csúfondáros grimaszt vágott és füttyentett egy nagyot. Mintha azt üzenné: Háztűznéző, avagy ki fütyül a végén?

Alfred Jarry (1873-1907) a francia irodalom „elátkozott költői” között is az egyik legrendkívülibb és legexcentrikusabb alak. Az Übü király groteszk, archetipikus képekből egy mitikus alakot és egy teljes világot teremtett. A dráma eredetileg diáktréfának szánódott, Jarry iskolájának, a rennes-i líceumnak egyik tanára ellen. Ez a tanár, Hébert, köznevetség célpontja volt. 1888-ban az akkor 15 esztendős Jarry bábjátékot írt Übü tata hőstetteiről, és azt pajtásai mulatságára színpadra is vitte. Übü alakja szilaj, kegyetlen karikatúra az ostoba, önző polgárról, ahogyan azt egy diákfiú könyörtelen tekintete látja; ám ez a rabelais-i alak, a maga falstaffi mohóságában és gyávaságában több puszta társadalmi szatíránál. Rémületes képe az ember állati természetének, gonoszságának és kegyetlenségének.

A budapesti Katona József Színház 1984-ben mutatta be Jarry drámáját, amit több, mint 10 évig játszott folyamatosan. Az előadás nem csak Magyarországon, hanem világszerte hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, az előadás vendégszerepelt Európa és Dél-Amerika legnagyobb városaiban.

Fábry Sándor önálló estje

Sas kabaré válogatás az elmúlt évek sikerszámaiból

1. zsarukabaré
2. Ki a felelős?
3. Privát ízlések
4. A vádlott
5. Az emberkert
6. Miatyánk

A darab arról szól, hogy a Föld egy korong, hogy a Nap fölkel és lemegy, mert a Föld körül forog, arról szól, hogy semmi sem akar működés lenni, csupán szétszóródás.A díszlet kis lakókonyha a színpad közepén, balra és jobbra koromsötét. A mennyezetig tele van zsúfolva mindenféle kacattal (fotók, szuvenírek, nagyon sok vallásos giccs, berámázott naptárképek, edények, stb.), mégis az egész konyha gondosan rendbe rakott. A kacatok elrendezésének teljességgel muzeális jellegűnek kell lennie. Tehát egy kicsi, nem-realista tér, melyben mégis felismerhetni valamely alsókispolgári lakókonyhát.A nyelv, melyet az Elnöknők létrehoznak, az ők maguk. Az embernek önmagát létrehozni (érthetővé tenni) munka, vagyis mindez eleve ellenállás. A darabban ennek mint erőfeszítésnek kellene érződnie.

A tragédia, amely egy macska megölésével kezdődik és egy ember megölésével végződik, olyan világot tár elénk, amelyben az emberek a számukra adott életkeretek között kielégületlenek és magányosak. Még annyira sem tudnak komfortos, élvező életformát kialakítani, amennyire körülményeik lehetővé tennék, feloldhatatlanul rosszul érzik magukat a bőrükben, kielégületlenségük nyílt seb, amely állandó irritációnak van kitéve, indulataik kritikus nyomása alatt, a „kiborulás” határán élnek, többé-kevésbé mindnyájukat a hisztéria légköre veszi körül, s együttélésük a „mindenki harca mindenki ellen” formáját ölti. Nem értik a helyzetüket és benne önmagukat, de mindegyikük megpróbál valami értelmet adni az életének, ám megoldásaik hamisak, nincs az életkudarcokból kivezető dinamikájuk, vagy a fájdalomcsillapító öncsalás változatai, vagy még mélyebb tragédiába taszítanak.

Spiró György kiemelkedő jelentőségű darabját 1986 őszén mutatta be a Katona József Színház, amelyben Gobbi Hilda utolsó főszerepét alakította.

Vaszilij Szigarjev orosz kritikusai szerint „A Fekete tej a harmadik évezred kezdetének Éjjeli menedékhelye...

A legteljesebb reménytelenség állapotáról szól – kiüresedett, besározódott, életképtelen emberekről; cinikus fővárosiakról, és jólelkű, de kilátástalan sorsú vidékiekről.” Egy isten háta mögötti állomáson vagyunk; egy – használhatatlan távolkeleti áruk eladásából élő – moszkvai fiú és várandós felesége vonatra vár. Körülöttük koszos falak, roskatag padok és a helybeliek: egy vodkával üzletelő pénztárosnő, egy öregasszony, egy puskával hadonászó részeg férfi...

„Olyan, mintha a darabot nem is fiatal író írta volna, hanem egy gonosz, öreg moralista, akinek elege van már mindenkiből.”

Pedig Szigarjev mindössze huszonhat éves. Tizenöt darabja közül a Gyurma (Plasztyilin) cíművel aratta első nagy, nemzetközi sikerét, amelyért már akkor is díjakat kapott, amikor a darab még csak kéziratban létezett. A Fekete tejért két moszkvai színház versengett, és szinte egy időben tűzte műsorára. Hamarosan a – legizgalmasabb kortárs drámákkal foglalkozó - londoni Royal Court színház is bemutatta a darabot.

A Fekete tej Közép-Európában először a Katona stúdiószínházában, a Kamrában került színre, 2004-ben. Az előadás mind Parti Nagy Lajos szövegének, mind Gothár Péter rendezésének köszönhetően hatalmas sikert aratott. Sajnos fájdalmasan korán, másfél évvel a bemutatót követően, Szantner Anna elszerződésekor a produkció lekerült a színház műsoráról.