színházi felvételek

Ivanov, aki néhány évvel ezelőtt még minden erejét a munkájába ölte, és teljes hittel tekintett a jövőbe, harmincöt éves korára fásultan és életkedvét veszítve gyötrődik, próbálja megfejteni állandó levertségének okát, s visszatalálni régi, életerős önmagához. Az egykor elszánt és sikeres embert önundor kínozza, és szűnni nem akaró bűntudattól szenved. Vajon visszaadhatja-e elvesztett ártatlanságát egy új szerelem? Lehet-e tiszta lappal új életet kezdeni, semmissé tenni azt, ami volt?

Csehov, az orvos, hiteles képet rajzol a depressziós emberről, de arról a szüntelen és kétségbeesett útkeresésről is, ami életünket döntéseink, tetteink során kíséri. Ivanov történetében felismerhetjük azt a mindenkori élethelyzetet, amikor az ember úgy érzi megrekedt valahol; mintha megdermedt volna lépés közben és képtelen volna járni.

A Katona József Színház 2004. március 27-én mutatta be Csehov drámáját. A produkció a mai napig műsorán szerepel, a színház legutóbbi korszakának egyik emblematikus előadása, a bemutatók sorából kiemelkedik a hatalmas nemzetközi érdeklődés miatt is, aminek köszönhetően mára a Katona egyik legtöbbet utazó produkciójává vált. Az előadást játszotta a társulat Szarajevóban, Rómában, Torinóban, Bukarestben, Bogotában, Nancyban, Rennesben, Párizsban, Dublinban, Moszkvában és Strasbourgban.

Csehov ifjúkorából, az 1878 és 1881 közötti időből, tehát vagy az utolsó gimnáziumi, vagy az első egyetemi évekből, 11 házilagosan készített, cérnával összevarrt füzetben fennmaradt egy színdarab, amelynek – mivel a kézirat első lapjai le lettek tépve – nem ismerjük az eredeti címét. A darabot először 1923-ban publikálták, s 1930-tól tűnik fel a színpadokon – az utóbbi három három évtizedben mind gyakrabban; s ennek motívumaira épült Nyikita Mihalkov nagyszerű filmje az Etűdök gépzongorára. Címként általában a középponti szereplő, Platonov nevét viseli. A dráma terjedelmileg mintegy kétszerese egy normál színdarabnak, ezért csak különféle rövidített változatokban kerülhet színre – így ahány produkció, annyi Platonov.

A Platonov alapproblémája – amelyet a Katona József Színház produkciója kiemelni szándékozott az eredeti, teljes dráma hatalmas anyagából – az, hogy egy olyan világban, amelyben az élethelyzetek nagyon erősen meghatározzák az emberek életlehetőségeit, hogyan lehet létezni, megőrizni az egyéniséget és a nemesebb ambíciókat, mi hiteles és mi hamis az emberben, az emberi kapcsolatokban.

Az előadást 1990-ben mutatta be a Katona József Színház társulata Párizsban, az Odeon Színházban. Ezt követően a produkciót évekig játszotta a társulat nagy sikerrel Magyarországon és Európában.

„Nincs ennél megrázóbb és szomorúbb vígjáték. Gogol, a kisorosz – aki több joggal nevezhetné magát Keserűnek, mint mostani írótársa, Gorkij – rendőrlámpával világít be az orosz szemetesládába, és nevet, kacag, hogy a könnyei is peregnek belé. Vidámságának sötét a színe. Mérges és epezöld mosoly ez, amilyen dührohamok után jelentkezik a fáradt szájon, abban a lelkiállapotban, mikor már a harag gyenge a felháborodás kifejezésére, csak a humor és az irónia beszélhet…”

Kosztolányi Dezső írta ezt A REVIZOR második magyarországi bemutatója, a Nemzeti Színház 1915-ös előadása után.

Egy kisváros polgármestere levelet kap Pétervárról, amelyben egy ismerőse arra figyelmezteti, hogy inkognitóban revizor érkezik hozzájuk. A polgármester és a város vezetői kicsinyes lelkületű, megvesztegethető emberek, akik az évek során folyamatosan követtek el visszaéléseket: a rabok nem kapnak enni, a kórház piszkos, a betegek ellátása rossz, az iskola elhanyagol, a tanári kar alkalmatlan, megdézsmálják a város fejlesztésére szánt összegeket, zsarolják a kereskedőket...

A város vezetői a hír hallatán rémülten próbálják eltüntetni az ellenük fordítható nyomokat. Félelmük a leleplezéstől és a várható büntetéstől olyan nagy, hogy a fogadóban időző pénztelen pétervári ficsúrban, Hlesztakovban, az inkognitóban utazó revizort látják, s a polgármester – saját életfelfogásának megfelelően – azonnal megvesztegetéssel próbálkozik.Hlesztakov, aki attól tartott, hogy fogadóbeli kiegyenlítetlen számlája miatt börtönbe csukják, először gyanakodva fogadja a polgármestert, de hamarosan rájön, hogy félreértésről van szó, mégis lelkesen játssza el a polgármester és társai által elvárt szerepet. Beköltözik a polgármester házába, elragadtatással mesél pétervári életéről és magas pozíciójáról, örömmel vágja zsebre a megvesztegetésnek szánt „kölcsönöket”, s végül még a polgármester lányának a kezét is megkéri.

Miközben az egész város ennek a tévedésnek az áldozataként ünnepli a nagy eseményt, Hlesztakov, szolgája tanácsára, elutazik. A polgármester és felesége éppen a rájuk váró pétervári előkelő életről ábrándoznak, amikor megérkezik a postamester egy Pétervárra címzett és felbontott levéllel, amelyet Hlesztakov írt egy barátjának...

A budapesti Katona József Színház 1987/88-as évadában mutatta be Gogol darabját Zsámbéki Gábor rendezésében. Az előadás kimagasló szakmai és közönségsikereket ért el, s a színház történetének egyik legfontosabb állomása lett. A hazai sikerek mellett jelentős nemzetközi érdeklődés övezte a produkciót, az előadás látható volt többek között Bécsben, Pármában, Moszkvában, Londonban, Belgrádban, Rómában, Hong-Kongban, Chicagoban, Bogotában és Caracasban, valamint több ausztrál nagyvárosban is.

EXTRÁK
Életrajz - Audiókommentár - Szöveges kommentár - Tudásmorzsák / Pop up menü

A Radnóti Színház több mint tíz éven át játszotta Gogol vígjátékát parádés szereposztással, kiváló színészekkel. Egy nősülés története könnyfakasztó nevetéssel elmesélve.

Végső soron csak meg kell nősülni az embernek – jelenti ki Ivan Kuzmics, Gogol komédiájának hőse, hosszas töprengés után. Igen, ő is tudja, hogy ez a boldogság záloga, a barátja is mondja neki (márpedig ő nős ember!), a házasságszerző asszony is prezentálja a megfelelő menyasszonyt, s lám, még négy másik kérő is versenybe száll a lány kezéért: hogyne, mindenki nősülni akar, mindenki boldog akar lenni.

Igen, de azért mégse lehet, hogy az ember csak úgy, megfontolatlanul fejest ugorjon egy házasságba, ez is nyilvánvaló, nem?

Így hát Iván Kuzmics lelkesül és visszakozik, rajong és kiábrándul, dönt és habozik, akar és nem akar. És a leendő ara is: siratja ugyan a tovatűnő leányéveket, de legszívesebben már az öt kérőből gyúrná össze majdani urát: az egyiknek a szeme alá odarakná a másiknak az orrát, a harmadiknak a vidám természetét, csak hogy ott álljon már előtte a nagy Ő, és ő is boldog lehessen végre.

Ilyen szörnyű víg ez a komédia.

Feljegyezték, hogy amikor Gogol fölolvasta a Háztűznézőt, minden szerepet el is játszott, az utolsó mondathoz mindig csúfondáros grimaszt vágott és füttyentett egy nagyot. Mintha azt üzenné: Háztűznéző, avagy ki fütyül a végén?

Tartuffe-ben, a képmutatók zsarnoki uralmának e pompás torzképében minden idők egyik legnagyszerűbb komikus remekművét tiszteli az egész művelt világ. Remekbe szabott alakjai, eleven, pergő cselekménye, költői nyelve méltán tették a vígjátéki színpad örökké aktuális, élvezetes darabjává. A Tartuffe azonban nemcsak művészi alkotás, hanem mint minden igazi nagy mű, bátor cselekedet is. Molière a Tartuffe megírásával és bemutatásával örök érdemeket szerzett a mások hiszékenységéből élő bigottság leleplezésében, és a józan emberi ész, a felvilágosult gondolkodás uralomra juttatásában. A darab udvari bemutatója a hatalmas sikeren kívül zajos felháborodást váltott ki a józan ész ellenségeinek táborában. A klérus és a főnemesek kieszközölték a színmű betiltását, és Molière-nek több évi szívós küzdelmébe került, míg a király engedélyével a nyilvánosság előtt bemutathatta.

A darab aktualitásának titka, hogy a címszereplő képmutatása nem kötődik szükségképpen a vallásossághoz. Ezt a titkot már Gyulai Pál észrevette. „Ami azt illeti, hogy a Tartuffe a mostani korra nem illik, ezen az állításon mindenki nevetni fog, ki csak felületesen ismeri is Franciaország és Európa viszonyait. (…) Igaz, hogy a korviszonyok változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s a napi események szempontjából érdekesebb formái is vannak, de hogy a Molière alakja örökké élő marad, mert az emberi szív mély tanulmányán s a művészet varázsán alapszik. Csak az tagadhatja, ki nem ismeri az emberi szívet s nincs elég érzéke a művészet magasabb elveihez. Így elavult Macbeth, Othello, Falstaff is, mert a mai társadalomban más módosulással nyilatkoznak azok az örök szenvedélyek, melyeket Shakespeare bennök kifejezett. De ily szempontból is megállja a sarat. Ma is közelebb áll az élethez, mint sok más halhatatlan költő halhatatlan alakja.”

Előítélet, ellenszenv, undor. Ki tudná megmondani, hányfélék és honnan erednek? Nestroy bohózatának főhőse is egy homályos gyökerű előítélet áldozata. Egyetlen bűne, hogy vörös hajúnak született. Ám egy szerencsés véletlen olyan talizmánhoz juttatja, amely megváltoztatja egész addigi életét. Számára is meglepő gyorssággal, óráról órára emelkedik a társadalmi ranglétrán, de a gyors karriert még gyorsabb bukás követi. A szatirikus tanmese azonban nem zárulhat hősünk megcsúfolásával, így az utolsó pillanatban megjelenő dúsgazdag nagybácsi is részese lesz egy „világtörténelmi” csalásnak. A fináléban helyére zökken a természet rendje, és a vörös hajúak is „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”.

A bécsi szerző művét Eörsi István fordításában, Darvas Ferenc zenéjével 2000 nyarán a Szentendrei Teátrum nyitóelőadásaként játszotta – nagy sikerrel – a Katona társulata, amelyet most kőszínházi környezetben láthatnak.

Fordította és a dalokat írta: Eörsi István

Vaszilij Szigarjev orosz kritikusai szerint „A Fekete tej a harmadik évezred kezdetének Éjjeli menedékhelye...

A legteljesebb reménytelenség állapotáról szól – kiüresedett, besározódott, életképtelen emberekről; cinikus fővárosiakról, és jólelkű, de kilátástalan sorsú vidékiekről.” Egy isten háta mögötti állomáson vagyunk; egy – használhatatlan távolkeleti áruk eladásából élő – moszkvai fiú és várandós felesége vonatra vár. Körülöttük koszos falak, roskatag padok és a helybeliek: egy vodkával üzletelő pénztárosnő, egy öregasszony, egy puskával hadonászó részeg férfi...

„Olyan, mintha a darabot nem is fiatal író írta volna, hanem egy gonosz, öreg moralista, akinek elege van már mindenkiből.”

Pedig Szigarjev mindössze huszonhat éves. Tizenöt darabja közül a Gyurma (Plasztyilin) cíművel aratta első nagy, nemzetközi sikerét, amelyért már akkor is díjakat kapott, amikor a darab még csak kéziratban létezett. A Fekete tejért két moszkvai színház versengett, és szinte egy időben tűzte műsorára. Hamarosan a – legizgalmasabb kortárs drámákkal foglalkozó - londoni Royal Court színház is bemutatta a darabot.

A Fekete tej Közép-Európában először a Katona stúdiószínházában, a Kamrában került színre, 2004-ben. Az előadás mind Parti Nagy Lajos szövegének, mind Gothár Péter rendezésének köszönhetően hatalmas sikert aratott. Sajnos fájdalmasan korán, másfél évvel a bemutatót követően, Szantner Anna elszerződésekor a produkció lekerült a színház műsoráról.