színházi felvételek

Ivanov, aki néhány évvel ezelőtt még minden erejét a munkájába ölte, és teljes hittel tekintett a jövőbe, harmincöt éves korára fásultan és életkedvét veszítve gyötrődik, próbálja megfejteni állandó levertségének okát, s visszatalálni régi, életerős önmagához. Az egykor elszánt és sikeres embert önundor kínozza, és szűnni nem akaró bűntudattól szenved. Vajon visszaadhatja-e elvesztett ártatlanságát egy új szerelem? Lehet-e tiszta lappal új életet kezdeni, semmissé tenni azt, ami volt?

Csehov, az orvos, hiteles képet rajzol a depressziós emberről, de arról a szüntelen és kétségbeesett útkeresésről is, ami életünket döntéseink, tetteink során kíséri. Ivanov történetében felismerhetjük azt a mindenkori élethelyzetet, amikor az ember úgy érzi megrekedt valahol; mintha megdermedt volna lépés közben és képtelen volna járni.

A Katona József Színház 2004. március 27-én mutatta be Csehov drámáját. A produkció a mai napig műsorán szerepel, a színház legutóbbi korszakának egyik emblematikus előadása, a bemutatók sorából kiemelkedik a hatalmas nemzetközi érdeklődés miatt is, aminek köszönhetően mára a Katona egyik legtöbbet utazó produkciójává vált. Az előadást játszotta a társulat Szarajevóban, Rómában, Torinóban, Bukarestben, Bogotában, Nancyban, Rennesben, Párizsban, Dublinban, Moszkvában és Strasbourgban.

Alfred Jarry (1873-1907) a francia irodalom „elátkozott költői” között is az egyik legrendkívülibb és legexcentrikusabb alak. Az Übü király groteszk, archetipikus képekből egy mitikus alakot és egy teljes világot teremtett. A dráma eredetileg diáktréfának szánódott, Jarry iskolájának, a rennes-i líceumnak egyik tanára ellen. Ez a tanár, Hébert, köznevetség célpontja volt. 1888-ban az akkor 15 esztendős Jarry bábjátékot írt Übü tata hőstetteiről, és azt pajtásai mulatságára színpadra is vitte. Übü alakja szilaj, kegyetlen karikatúra az ostoba, önző polgárról, ahogyan azt egy diákfiú könyörtelen tekintete látja; ám ez a rabelais-i alak, a maga falstaffi mohóságában és gyávaságában több puszta társadalmi szatíránál. Rémületes képe az ember állati természetének, gonoszságának és kegyetlenségének.

A budapesti Katona József Színház 1984-ben mutatta be Jarry drámáját, amit több, mint 10 évig játszott folyamatosan. Az előadás nem csak Magyarországon, hanem világszerte hatalmas szakmai és közönségsikert aratott, az előadás vendégszerepelt Európa és Dél-Amerika legnagyobb városaiban.

Tartuffe-ben, a képmutatók zsarnoki uralmának e pompás torzképében minden idők egyik legnagyszerűbb komikus remekművét tiszteli az egész művelt világ. Remekbe szabott alakjai, eleven, pergő cselekménye, költői nyelve méltán tették a vígjátéki színpad örökké aktuális, élvezetes darabjává. A Tartuffe azonban nemcsak művészi alkotás, hanem mint minden igazi nagy mű, bátor cselekedet is. Molière a Tartuffe megírásával és bemutatásával örök érdemeket szerzett a mások hiszékenységéből élő bigottság leleplezésében, és a józan emberi ész, a felvilágosult gondolkodás uralomra juttatásában. A darab udvari bemutatója a hatalmas sikeren kívül zajos felháborodást váltott ki a józan ész ellenségeinek táborában. A klérus és a főnemesek kieszközölték a színmű betiltását, és Molière-nek több évi szívós küzdelmébe került, míg a király engedélyével a nyilvánosság előtt bemutathatta.

A darab aktualitásának titka, hogy a címszereplő képmutatása nem kötődik szükségképpen a vallásossághoz. Ezt a titkot már Gyulai Pál észrevette. „Ami azt illeti, hogy a Tartuffe a mostani korra nem illik, ezen az állításon mindenki nevetni fog, ki csak felületesen ismeri is Franciaország és Európa viszonyait. (…) Igaz, hogy a korviszonyok változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s a napi események szempontjából érdekesebb formái is vannak, de hogy a Molière alakja örökké élő marad, mert az emberi szív mély tanulmányán s a művészet varázsán alapszik. Csak az tagadhatja, ki nem ismeri az emberi szívet s nincs elég érzéke a művészet magasabb elveihez. Így elavult Macbeth, Othello, Falstaff is, mert a mai társadalomban más módosulással nyilatkoznak azok az örök szenvedélyek, melyeket Shakespeare bennök kifejezett. De ily szempontból is megállja a sarat. Ma is közelebb áll az élethez, mint sok más halhatatlan költő halhatatlan alakja.”

Előítélet, ellenszenv, undor. Ki tudná megmondani, hányfélék és honnan erednek? Nestroy bohózatának főhőse is egy homályos gyökerű előítélet áldozata. Egyetlen bűne, hogy vörös hajúnak született. Ám egy szerencsés véletlen olyan talizmánhoz juttatja, amely megváltoztatja egész addigi életét. Számára is meglepő gyorssággal, óráról órára emelkedik a társadalmi ranglétrán, de a gyors karriert még gyorsabb bukás követi. A szatirikus tanmese azonban nem zárulhat hősünk megcsúfolásával, így az utolsó pillanatban megjelenő dúsgazdag nagybácsi is részese lesz egy „világtörténelmi” csalásnak. A fináléban helyére zökken a természet rendje, és a vörös hajúak is „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”.

A bécsi szerző művét Eörsi István fordításában, Darvas Ferenc zenéjével 2000 nyarán a Szentendrei Teátrum nyitóelőadásaként játszotta – nagy sikerrel – a Katona társulata, amelyet most kőszínházi környezetben láthatnak.

Fordította és a dalokat írta: Eörsi István

A Nem Komplett Shakespeare Művek, azaz Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter immár tizennyolc esztendeje gyürkőznek neki estéről estére a merész színházi rekordkísérletnek: két órába sűríteni Shakespeare összes darabját. Így lesz az Othellóból rap, a Téli regéből opera, a Titus Andronicusból főzőműsor, a Hamletből pedig… (?)
A könyvben a darab teljes szövegét közöljük, élőben nem látható kimaradt jelenetekkel, továbbá (ön)ironikus kommentekkel, egészségre ártalmatlan színháztörténeti és egyéb adalékokkal… meg persze számtalan fotóval.
A DVD-n pedig a darab – ezerszer visszajátszhatóan, soha nem látott közelségből, néha még a kulisszák mögé is belesve… extra sok extrával!
Ráadásnak egy poszter, amelynek két oldala is van!

KÖNYV EXTRÁK:
- Kimaradt jelenetek
- Jó/rossz kritikák
- Sörvers
- Tudósítás az 5000. előadásról
- Használati utasítás

DVD EXTRÁK:
- A színfalak mögött
- II. Ofélia
- Interjúk
- Hőseink 1994-ben
- Kollegák jó/rossz véleménye

Vaszilij Szigarjev orosz kritikusai szerint „A Fekete tej a harmadik évezred kezdetének Éjjeli menedékhelye...

A legteljesebb reménytelenség állapotáról szól – kiüresedett, besározódott, életképtelen emberekről; cinikus fővárosiakról, és jólelkű, de kilátástalan sorsú vidékiekről.” Egy isten háta mögötti állomáson vagyunk; egy – használhatatlan távolkeleti áruk eladásából élő – moszkvai fiú és várandós felesége vonatra vár. Körülöttük koszos falak, roskatag padok és a helybeliek: egy vodkával üzletelő pénztárosnő, egy öregasszony, egy puskával hadonászó részeg férfi...

„Olyan, mintha a darabot nem is fiatal író írta volna, hanem egy gonosz, öreg moralista, akinek elege van már mindenkiből.”

Pedig Szigarjev mindössze huszonhat éves. Tizenöt darabja közül a Gyurma (Plasztyilin) cíművel aratta első nagy, nemzetközi sikerét, amelyért már akkor is díjakat kapott, amikor a darab még csak kéziratban létezett. A Fekete tejért két moszkvai színház versengett, és szinte egy időben tűzte műsorára. Hamarosan a – legizgalmasabb kortárs drámákkal foglalkozó - londoni Royal Court színház is bemutatta a darabot.

A Fekete tej Közép-Európában először a Katona stúdiószínházában, a Kamrában került színre, 2004-ben. Az előadás mind Parti Nagy Lajos szövegének, mind Gothár Péter rendezésének köszönhetően hatalmas sikert aratott. Sajnos fájdalmasan korán, másfél évvel a bemutatót követően, Szantner Anna elszerződésekor a produkció lekerült a színház műsoráról.