Kategóriák

TOP termékek
Termékajánló

akció


Sorrend:

Kémvadászok: A szolgálat kötelez (1DVD) / tékás

Amikor egy veszélyes terroristának sikerül megszöknie az MI5 őrizetéből, az ügynökség a terrorelhárítási csoport vezetőjét, Harry Pearce-t (Peter Firth) okolja a történtekért, aki ráadásul az eset után röviddel eltűnik, és ettől csak még gyanúsabbá válik. Will Hollowayt (Kit Harington – A trónok harca), az MI5 egykori ügynökét bízzák meg kézre kerítésével, aki csakhamar nyomára is bukkan. Harry azonban meggyőzi, hogy tégla van az ügynökség felső köreiben, és ráveszi, hogy segítsen az áruló leleplezésében. A két nyomozónak versenyt kell futnia az idővel, mert közben a terroristák bármelyik pillanatban lecsaphatnak Londonra.

 
1 990 Ft
  Keselyű három napja, A (1DVD)   ( slimtokos , MIRAX kiadás )

Joe Turner egy irodalmi társaságnál dolgozik, amely valójában a CIA egyik fedőszerve. Munkája az hogy elolvasson minden új könyvet (ponyvákat is) és azokból kigyűjtse a használható ötleteket. Egy esős napon az ebédről visszatérő férfi holtan találja a kollégáit. Izgatottan hívja feletteseit, ám a megbeszélt találkozón őt is meg akarják ölni. Turner halott kolléganőjétől elvett önvédelmi fegyverrel túszul ejt egy fiatal nőt, és nála elrejtőzve próbál meg eligazodni az egyre zavarosabb események között. A rettegő nő, a fotós Kathy fokozatosan megkedveli fogva tartóját, és megpróbál segíteni neki…

 
1 990 Ft
  Keselyű három napja, A (1DVD) (Legendák klubja kiadás) (külső borító nélkűl)

Joe Turner egy irodalmi társaságnál dolgozik, amely valójában a CIA egyik fedőszerve. Munkája az hogy elolvasson minden új könyvet (ponyvákat is) és azokból kigyűjtse a használható ötleteket. Egy esős napon az ebédről visszatérő férfi holtan találja a kollégáit. Izgatottan hívja feletteseit, ám a megbeszélt találkozón őt is meg akarják ölni. Turner halott kolléganőjétől elvett önvédelmi fegyverrel túszul ejt egy fiatal nőt, és nála elrejtőzve próbál meg eligazodni az egyre zavarosabb események között. A rettegő nő, a fotós Kathy fokozatosan megkedveli fogva tartóját, és megpróbál segíteni neki…

 
2 990 Ft
  Két tűz között (1DVD) (Arnold Schwarzenegger) (Warner Home Video kiadás) (felirat) (fotó csak reklám)

Harry Tasker a nukleáris terrorizmus elhárításával foglalkozó, szigorúan titkos kormányhivatal különleges ügynöke. Hat nyelven beszél, és jól ismeri a kémelhárítás csúcstechnológiájú fegyvereit.

Felesége, Helen nem is sejti, hogy férje az Omega Szektornak dolgozik.

Az egyhangú életet élő asszony egy kis kalandra vágyik. Megismerkedik egy rejtélyes férfival, aki titkos ügynöknek adja ki magát.

A féltékeny Harry hírszerzői módszerekkel nyomoz a hűtlen hitves után, s nagy elvakultságában az utolsó pillanatban veszi észre, hogy csapdába csalták...

Minden idők egyik legmozgalmasabb akciófilmje, némi képi túlzással és jó adag humorral.

 
1 990 Ft
Kickboxer (1992) (1DVD) (Jiradech "Tiger" Picheat)

Sean Lee gyenge és félénk fiú. Csak homályosan emlékszik apjára, aki a ringben vesztett életét, amikor Sean még kisfiú volt. Sean anyját gengszterek fenyegetik, így végül beleegyezik, hogy fia taekwondo leckéket vegyen. Egy születésnapéi bulin Sean bemutatót tart, amikor egy banda megtámadja őket. Mint kiderül, Sean apja halálát Pichai, a kickbox világbajnoka okozta, akit az emberek szörnyű természete miatt csak úgy hívnak, "A Veszett". Hamarosan nagy érdeklődésre számot tartó full-contact küzdelemre kerül sor Sean és Pichai között...

 
1 900 Ft
Kickboxer 3 - A küzdés művészete (1DVD) (1992)

David Sloan kickboxbajnok és edzője Rio de Janerió-ba érkezik egy mérkőzésre. A bajnoknak azonban hamarosan szembesülnie kell a város sötét oldalával, mivel Costa, a zsebtolvaj megpróbálja ellopni kameráját. Costa és húga Isabella sorsát megismerve David mégis úgy dönt, segíti, támogatja őket. Így együtt érkeznek a kickboxmérkőzés helyszínére, ahol Isabella felkelti egy fehér rabszolgakereskedő figyelmét, aki egyben David ellenfelének, Martinnak a menedzsere. Rövid időn belül Davidnek a ringen kívül is bizonyítania kell harcművészeti tudását.

 
990 Ft
Kiképzés (1DVD) (Pro Video kiadás) (Oscar-díj)

Jake Hoyt, a kezdő zsaru eltökélten hisz hivatásában. Ám a rablót kevés választja el a pandúrtól! Jake Alonzo Harrist kapja társul, aki lekörözi a környék legdörzsöltebb fickóit, és nemegyszer kegyetlenebb, mint azok, akiket üldöznek. Megkezdődik a 24 órás kiképzés…

Elszakadva korábbi jófiú-szerepkörétől, Denzel Washington játssza az egyszerre vonzó és taszító Alonzót, mesteri alakítással mutatja be, milyen könnyen lépheti át az ember a jó és rossz közti vékony vonalat. Ethan Hawke alakítja a zöldfülű zsarut, aki elkeseredetten próbálja megőrizni (rendőri) becsületét az amerikai belváros sötét sikátoraiban. Antoine Fuqua rendező Dr. Dre, Macy Gray és Snoop Dogg zenéjével még közelebb hozza hozzánk ezt a vad és veszélyes világot.

 
2 990 Ft
  Kiképzés (1DVD) (Training Day, 2001) (Denzel Washington, Ethan Hawke) (Warner) feliratos

Jake Hoyt, a kezdő zsaru eltökélten hisz hivatásában. Ám a rablót kevés választja el a pandúrtól!
Jake Alonzo Harrist kapja társul, aki lekörözi a környék legdörzsöltebb fickóit, és nemegyszer kegyetlenebb, mit azok, akiket üldöznek. Megkezdődik a 24 órás kiképzés…

Elszakadva korábbi jófiú-szerepkörétől, Denzel Washington játssza az egyszerre vonzó és taszító Alonzo-t, mesteri alakítással mutatja be, milyen könnyen lépheti át az ember a jó és rossz közti vékony vonalat. Alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplő kategóriában az Oscar-díjat!
Ethan Hawke alakítja a zöldfülű zsarut, aki elkeseredetten próbálja megőrizni (rendőri) becsületét az amerikai belváros sötét sikátoraiban. Antoine Fuqua rendező Dr. Dre, Macy Gray és Snoop Dogg zenéjével még közelebb hozza hozzánk ezt a vad és veszélyes világot.

Extrák
Audiokommentár rendező közreműködésével
Így készült a film
Kimaradt jelenetek
Alternatív befejezés
Videoklip - Nelly: "#1"
Videoklip - Pharoahe Monch: "Got you"
Előzetes

 
1 990 Ft
  Kiképzőtábor (1DVD) (John Travolta - Samuel L. Jackson) (kissé karcos példány)

A Die Hard és a Ragadozó rendezőjének legújabb izgalmas thrillere
John Travolta és Samuel L. Jackson első közös filmje a Ponyvaregény
óta! Készüljünk fel egy hajmeresztő hullámvasút-túrára, annyi csavarral és szédületes
meglepetéssel, hogy csak úgy kapkodjuk majd a fejünket!
Nathan West őrnagy az Egyesült Államok különleges osztagának egyik elit
egységét vezeti. Az őrnagy módszerei hatékonyak, de agresszív viselkedése és
heves vérmérséklete miatt katonái nem szívesen szolgálnak alatta.

Egy látszólag rutin-bevetés során Panamában egy hurrikán sodor végig a táboron,
ahol West embereivel állomásozik. A vihar elvonultával az őrnagy négy
emberét holtan találják, West pedig nyom nélkül eltűnt. Két túlélő katona
maradt csupán, de mindketten más történetet adnak elő a történtek nyomozására
kirendelt ex-kommandósnak, aki egykor West alatt szolgált és aki időközben
elsőrangú kihallgatótiszt lett…

 
1 990 Ft
Kipörgetve (1DVD) (Overdrive) (fóliás)

Luxusautókkal a francia Riviérán száguldozni király dolog. Andrew és Garrett Foster (Scott Eastwood és Freddie Thorp) testvérek és tolvajok, méghozzá a legjobbak. Megbízást kapnak, hogy lopjanak el egy gyönyörű és több millió eurót érő Bugattit a festői Dél-Franciaországban élő helyi maffiafőnöktől, ám egy váratlan baki folytán a nyerő párost tetten érik. A feldühödött tulajdonos arra utasítja a srácokat, hogy fújják meg ősellensége legnagyobb becsben tartott trófeáját, egy 1962-es Ferrari 250 GTO-t, különben az életükkel kell fizetniük a ballépésük miatt. A Foster tesók erre egy olyan tuti tervet eszelnek ki, amivel nem csak a menő járgányt szerezhetik meg, de a francia gengszternek is keresztbe tehetnek.

 
1 990 Ft
Királyság, A (1DVD)

Bomba robban egy nyugatiak által lakott lakóövezetben Rijádban, és küszöbön áll a nemzetközi konfliktus. Mialatt a diplomaták azon vitatkoznak, kihez tartozik ez a terület, Ronald Fleury FBI ügynök gyorsan összeállít egy elit osztagot, és szervezni kezd egy titkos, öt napos utat Szaúd-Arábiába, hogy felkutassák, ki áll a robbantás mögött.

Azonban amint megérkeznek a sivatagi királyságba, azt tapasztalják, hogy a szaúdi hatóságok nem fogadják szívesen az amerikai betolakodókat, mert szerintük a robbantás helyi ügy. Az óra ketyeg, öt nap nem sok idő, és az elit alakulat szakértelme mit sem ér, ha kötik őket az előírások, és ha nem bíznak meg bennük szaúdi kollégáik, akik a saját módszereikkel akarják megtalálni a terroristákat. Fleury csapata hasonló gondolkodású társra lel Al-Ghazi rendőrkapitányban, aki segít nekik eligazodni a helyi politika útvesztőiben, és segít feltárni a tetthely titkait és egy szélsőséges terrorista sejt tevékenységét, akik további pusztításra készülnek. A kényszer szülte szövetségesek elszántan göngyölítik fel az ügyet, míg végre sikerül eljutniuk a gyilkosig.

 
1 990 Ft
  Komputerkémek (1DVD) (nagyon karcos) (könyvtári példány) (borítón pecsét, matricák jelzésekkel)

Robert Redford vezeti ezt a sztárokkal tűzdelt csapatot az egyik legkiemelkedőbb thrillerben!

A komputerszakértő Martin Bishop (Redford) a főnöke annak a csapatnak – amely egy volt CIA ügynökből (Sidney Poitier), egy kütyü-varázslóból (Dan Aykroyd), egy fiatal zseniből (River Phoenix) és egy vak hangszakértőből (David Strathairn) áll – akiket biztonsági rendszerek tesztelésére bérelnek fel. Bishopot a múltja kísérti, amikor a kormány ügynökei megzsarolják a „komputerkémeket”, hogy egy titkos akciót hajtsanak végre: elő kell keríteniük egy elveszett fekete dobozt. Volt barátnője (Mary McDonnell) segítségével Bishop csapata visszaszerzi a fekete dobozt és rájönnek, hogy ezzel az eszközzel fel tudják törni a világ bármelyik számítógépes rendszerét.

Hamar világossá válik számukra, hogy sokan ölni tudnának ezért az eszközért, így Bishop és csapata életük legnehezebb feladatuk előtt áll, ebben az üdítően izgalmas high-tech akciófilmben, melyet Phil Alden Robinson (Baseball álmok) rendezett.

 
1 990 Ft
Következő három nap, A (1DVD)

Mit tennél, ha a nőt, akit szeretsz, hirtelen letartóztatnák, és elragadnák mellőled, talán örökre? John Brennan (Russell Crowe) három éven át próbálja különböző jogi eszközökkel kiszabadítani gyilkosság vádjával bebörtönzött feleségét, Larát (Elizabeth Banks), ám be kell látnia, hogy küzdelme reménytelen. Úgy dönt hát, ideje radikálisabb megoldásokhoz folyamodni. Akkor is, ha ezért le kell merülnie az alvilág bugyraiba, és a terv akár halálos kimenetelű is lehet...
Az Ütközések két Oscar®-díjjal jutalmazott rendezője, a Millió dolláros bébi és a Casino Royale forgatókönyvírója, Paul Haggis ismét a kamerák mögé ült, és feledhetetlen thrillert készített. A fantasztikus alakítások, az izgalmas történet és az emberfeletti megpróbáltatásokat is vállaló átlagember drámája az év egyik legjobb alkotásává teszik A következő három napot.

 
1 990 Ft
Követségi hadszíntér (1DVD)

Steve Parker tűzszerészt (PETER WELLER - Vérszomj, 24) a bukaresti amerikai nagykövetségre küldik, hogy hatástalanítson egy nukleáris bombát, melyet a hidegháborúban "felejtettek ott". A veszélyes akcióhoz csatlakozik Erica Long diplomata (DARYL HANNAH -– Kill Bill 1-2.) is, aki ismeri a megfelelő kódokat. Időközben szerb terroristák rohanják meg a követséget, és túszul ejtenek 37 embert, köztük Steve mostohafiát, Christ is. Miközben a helyszínre siető Buck Swain tábornok (az Oscar-díjra jelölt TOM BERENGER –- A szakasz) a terroristákkal egyezkedik, az épület mélyén rejtőző Steve és Erica kétségbeesetten próbálja hatástalanítani a bombát, és megmenteni Christ. Az idő fogy, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valaki nem az, aminek látszik...

 
1 990 Ft
Közeli ellenség (1DVD) (Enemies Closer)

Amikor egy nagy drogszállítmány eltűnik az amerikai-kanadai határon, a kegyetlen drogkartell arra kényszeríti a vadőr és volt haditengerész Henry-t, hogy szerezze vissza a csomagot. A vadonban, minden kommunikációtól elzárva Henry szembe találja magát Clay-jel, aki személyes bosszút esküdött ellene, és most visszatért, hogy elégtételt vegyen. A két esküdt ellenségnek döntenie kell: vagy a múltat félrerakva együtt küzdenek a túlélésért, vagy egyedül halnak meg a kíméletlen drogkartell kezei által, akiket
semmi sem állíthat meg az elveszett szállítmányuk visszaszerzésében.

 
2 990 Ft
  Közellenség, A (1998) (1DVD) (Will Smith) (Intercom kiadás)

Mit tehet egy ember az egész világ ellen? És mit tehet egy ember, ha az egész világ összefog ellene?

Robert Dean ügyész nem az a fajta, aki ilyen kérdéseken törné a fejét. Végzi a munkáját, szereti a feleségét, neveli rosszcsont kölykét, és azt hiszi, ez mindig így lesz.

Pedig valakik figyelni kezdik, valakik vadásznak rá, valakik meg akarják ölni. Egyszer csak - egymástól függetlenül - az Egyesült Államok összes hivatalos és nemhivatalos titkos szervezete a nyomába ered. Ruháiba poloskát varrnak, golyók fütyülnek a füle mellett, autók akarják elgázolni, robbanások próbálják eltörölni a föld színéről.

Mindenki célpontjává válik, és ő nem tehet mást, menekül, ahogy csak bír. És még azt sem tudja, miért akarják megölni...

 
3 990 Ft
Különös kegyetlenséggel (1DVD) (B-Roll kiadás)

Jack Benteen egy texasi kisváros törvényeinek őre és Cash Bailey, a helyi drogbáró egykor a legjobb barátok voltak, mára azonban ellenségekké váltak – a törvény két ellentétes oldalára sodorta őket a sors. Ma már csak egyvalami, pontosabban egyvalaki köti össze őket, a szépséges Sarita, Cash korábbi szeretője, aki most Jackkel él együtt.

Sarita azonban megunja Jack puritán életmódját, és egy napon „önkéntes túszként” visszatér Cashhez. Tudja, hogy Jack szereti annyira, hogy az ő kedvéért még Cash tisztességtelen ügyletei felett is szemet huny.

Egy CIA által finanszírozott jól szervezett kommandó, élén a kőkemény Paul Hacket őrnaggyal azonban a város felé tart. Céljuk, hogy lecsapjanak a helyi kábítószer-maffiára. Az egyébként is puskaporos-hangulatú kisvárosban már csak ez az egy kis szikra hiányzott ahhoz, hogy elszabaduljanak az indulatok…

 
1 990 Ft
Láncreakció (1DVD) (szinkron)

A chicagói egyetem kísérleti laboratóriumában egy új, kiapadhatatlan energiaforrás nyomára jutottak. Eddie Kasalivich a fiatal technikus és munkatársa, Lily Sinclair a saját bőrén tapasztalja a találmány robbanásszerű hatását: a kísérletet vezető tudós merénylet áldozatául esik, és a laboratórium a levegőbe repül.

Ki áll a titokzatos események hátterében? Ki nem akarja, hogy a fantasztikus felfedezés nyilvánosságra kerüljön? És ki az, aki céljai érdekében ölni is hajlandó?

Őrült hajsza veszi kezdetét: a két kutatónak menekülnie kell, hiszen valószínűleg ők lennének a következő áldozatok. Ha életben akarnak maradni, meg kell találniuk a választ e kérdésekre, miközben fel kell venniük a harcot a gyilkossal - és az FBI embereivel, akik őket vádolják a gyilkossággal...

A film rendezője, Andrew Davis egyike Hollywood legkeresettebb akciófilm-rendezőinek, mióta 1993-ban elkészítette Harrison Ford főszereplésével "A szökevény" című sikerfilmet. Szintén ő rendezte az "Úszó erőd"-öt, amelyben Steven Seagal játszotta a főszerepet.

Keanu Reeves (Mátrix, Féktelenül) partnernőjét a magyar származású Rachel Weisz alakítja, akit olyan filmekben láthattunk, mint A múmia, vagy Szabó István remekműve, A napfény íze!

 
9 990 Ft
Lé meg a Lola, A (1DVD)

Egy nyári nap, amikor húsz perc dönt szerelemről, életről
és halálról. Lola és Manni fiatalok, és szerelmesek egymásba.
Manni pénzszállítóként dolgozik egy rosszhírű autókereskedőnek, de ezen
a napon valahogy semmi se jön össze: ellenőrökbe botlik a metrón, és elveszít
egy táskát, benne 100 ezer márkával. Húsz perc múlva jön főnöke a pénzért. Most
mit tegyen? Ha nem kerül elő a pénz, Mannit megölik... a punkvörös hajú
Lola rohan... saját életéért, szerelméért - és hogy pénzt szerezzen valahogy,
valahonnan…

A különös stílusú film rávilágít arra, mennyi minden múlik
a véletlenen és miképpen változtathat meg akár egyetlen mozdulat is sorsokat.

A barátját kétségbeesetten megmenteni akaró Lola szerepében
Franka Potentét láthatjuk, aki az elmúlt években Hollywoodban Johnny
Depp és Matt Damon partnere volt szuperprodukciókban!

Dinamikus és lendületes thriller, technoütemre vágva: A
lé meg a Lola az elmúlt évek kultikus filmjévé vált.

 
2 990 Ft
Leon, a profi (1DVD) (rendezői változat)

Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó családot egy rendőrségi akció során lemészárolják, csak a 12 éves Mathilda marad életben. Leon megszánja a lányt és magához veszi. Idővel szinte elválaszthatatlanok lesznek, és a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne. A rendőrség nagyszabású kommandós-akció keretében készül megostromolni Leon lakását, aki akár élete árán is védelmezi a lányt...

 
2 990 Ft

Sorrend:

Webáruház készítés