művész / kultfilmek

Elizabeth Vogler, az ünnepelt színésznő egyik előadása után elnémul és nem hajlandó senkivel kommunikálni. Idegklinikán ápolják, majd Almát rendelik mellé ápolónőnek. A két nő közel kerül egymáshoz, és Elizabeth olyannyira elfogadja az életvidám, fiatal nővérkét, hogy a terápia folytatásaként egy tengerparti nyaralóba költöznek. Békés napokat töltenek teljes elszigeteltségben, de Elizabeth továbbra sem hajlandó megszólalni. Egy nap Alma elolvassa Elizabeth levelét a kezelőorvosához...

A Próba után eredetileg a televízió számára készült, bár néhány országban a mozik is műsorra tűzték. A film főhőse egy öregedő rendező, aki egy Strindberg-darabot készül színpadra vinni. Próba után elbóbiskol a néptelen színpadon. Megjelenik a darab egyik szereplője, a fiatal színésznő azzal az átlátszó ürüggyel, hogy ottfelejtette az ékszerét. Megjelenik anyja is, az egykori nagy színésznő, a rendező volt szeretője, akinek labilis idegállapota és alkoholizmusa között nyilvánvaló ok-okozati kapcsolat áll fenn. A három szereplőre komponált vízió felkavaró képet fest egy kapcsolat születéséről, csúcspontjáról és halódásáról.

A Próba után egyetlen helyszínen játszódik, szinte alig van díszlet, ám a három nagyszerű színész játéka, a kitűnő dialógusok egy pillanatig sem engedik lankadni a néző figyelmét. Bergman alkotása annak bizonyítéka, hogy a remekművekhez elsősorban ihlet, képzelőerő és igazi alkotótársak szükségesek, minden más csak ezután következik.

"A próba után szövegét csípősen tréfás kedvemben írtam. Kellemes epizódnak szántam utamon a halál felé. Eredetileg levélváltásra gondoltam egy öregedő rendező és egy fiatal színésznő között. Elkezdtem írni, de hamar rájöttem, érdekesebb volna, ha látni lehetne őket..." (Ingmar Bergman)

Akira Kuroszava 1965-ös filmklasszikusának főhőse egy elit egészségügyi intézménybe vágyó, külföldön tanult fiatal orvos, Yasumoto, aki gyakornokként egy közkórházban, a Rőtszakállúnak nevezett főorvos mellett helyezkedik el. Kezdetben még ellenséges a viszonyuk, ám a későbbiek során egyre barátibbá válik, miután Rőtszakállú megmenti kollégája életét. A közös gyógyítás során Yasumoto nemcsak mesterségét ismeri meg, hanem a valódi élet nehézségeit is.

A helyszín a nácik által ellenőrzött északolasz Salo állam, az időpont 1944.
Pasolini ebben a filmjében a fasizmus eredetének, funkciójának és következményeinek
értelmezésébe vezet be metaforák segítségével.

Kísérőink a rögeszmés úton: Dante és Sade márki. Az alkotás egyértelmű
vádbeszéd a nemzeti szocializmus és minden zsarnokság ellen. Soha még filmben
nem került ennyire közel egymáshoz a pornográfia, az erőszak és a politikai
üzenet.

Ha konzervatívan gondolkodsz a morálról: kerüld ezt a filmet! Ha viszont nyított
szellemiségű vagy a szélsőségekre is: meg kell nézned Pasolini mesterművét!

Federico Fellini szerint filmje nem más, mint sci-fi,
amelyben nem a jövőbe, hanem a múltba kalauzolja el a nézőit. A film ihletője
egy Néró korában írt, de csak a XVII. században megtalált befejezetlen,
félőrült vers, Petronius tollából. Akárcsak a költemény, Fellini
filmje is őrült, töredezett, inkább érzelmeket és érzéseket közvetít, mint történetet,
és akár a vers, a film is egy mondat közepén szakad félbe.

Olyan, mintha egy életre kelt freskót látnánk. Torz, morbid
figurák szűnni nem akaró lakoma-orgiája, gátak nélkül folyik a bor, a kegyetlenkedés
és a szex. Látszólag nem áll össze teljes történetté az érzéseket - többnyire
félelmet és undort - közvetítő töredéksor, de az mégis kiderül, hogy Fellini,
az örök humanista mire akarta felhívni a figyelmünket: egy világra, ahol az
emberi életnek nincs értéke, ahol nincs erkölcsi gát és megbánás. Ha rádöbbenünk
arra, hogy ez akár a mi világunk is lehetne, Fellini már elérte a célját.

Satyricon:

Federico Fellini szerint filmje nem más, mint sci-fi,
amelyben nem a jövőbe, hanem a múltba kalauzolja el a nézőit. A film ihletője
egy Néró korában írt, de csak a XVII. században megtalált befejezetlen,
félőrült vers, Petronius tollából. Akárcsak a költemény, Fellini
filmje is őrült, töredezett, inkább érzelmeket és érzéseket közvetít, mint történetet,
és akár a vers, a film is egy mondat közepén szakad félbe.

Olyan, mintha egy életre kelt freskót látnánk. Torz, morbid
figurák szűnni nem akaró lakoma-orgiája, gátak nélkül folyik a bor, a kegyetlenkedés
és a szex. Látszólag nem áll össze teljes történetté az érzéseket - többnyire
félelmet és undort - közvetítő töredéksor, de az mégis kiderül, hogy Fellini,
az örök humanista mire akarta felhívni a figyelmünket: egy világra, ahol az
emberi életnek nincs értéke, ahol nincs erkölcsi gát és megbánás. Ha rádöbbenünk
arra, hogy ez akár a mi világunk is lehetne, Fellini már elérte a célját.

Róma:

Federico Fellini ezzel a filmjével tiszteleg az örök
város, Róma szépsége és történelme előtt. Nem szokásos útifilmről van szó, nem
is dokumentumfilm, de a szokásos elmesélő fikciós mozi kategóriába sem sorolhatjuk
be a rendező egyik legismertebb klasszikusát. Sokkal inkább egy mozóképes esszéről
beszélhetünk. Fellini saját emlékeit, érzéseit, élményeit közvetíti a
néző felé a film nyelvén.

A történetben megjelenik egy fiatalember (aki a fiatal Fellinit
alakítja), végigjárja Róma ismert és kevésbé ismert utcáit. Amikor a hőség mindenkit
az utcára kerget a meleg lakásokból, a "piazzák" megtelnek beszélgető,
lakomázó, borivó olaszokkal. A fiú csatlakozik a lakomához, majd életében először
felkeres egy bordélyházat.

Láthatjuk a város szent oldalát, a város sötét világát, a
felszínt és a katakombák világát. A közel két óra alatt megismerhetjük Rómát,
de még inkább megismerhetjük Fellinit és az ő gondolatait a kedvenc városáról.

A szélhámosság valóságos életforma. Kell hozzá jó adag fantázia, ötlet, tehetség és kíméletlenség. Augusto, az 50 éves svindler egész életében más emberek átveréséből tartotta fenn magát. Barátaival egyházi méltóságoknak öltözve, vatikáni rendszámú autóval és egy elképesztő történettel állítanak be különféle tanyákra, hogy ott különböző trükkökkel pénzt csaljanak ki a mit sem sejtő parasztoktól. Előbb-utóbb persze minden svindlert utolér a végzete. Augusto számára a végzetet egy véletlen találkozás jelenti rég nem látott, és azóta nővé érett lányával. A kíméletlen szélhámos kétségbeesetten próbál jó útra térni, de a tragédia már elkerülhetetlen…

Szellemkutya professzionális bérgyilkos. Hangtalan, könyörtelen és félelmetesen hatékony. A maffia megbízásából dolgozik: sosem kérdez, csak cselekszik, ám még neki is vannak elvei, méghozzá több ezer éves múltra visszatekintők. Szellemkutya ugyanis a szamurájok útját járja: egy letűnt kor utolsó harcosa ő, aki önfegyelemmel adózik maga és engedelmességgel mestere iránt. Mikor azonban egy önhibáján kívül meghiúsult akciót követően megbízói úgy döntenek, hogy megszabadulnak tőle, az elveit védő szamuráj szembefordul velük, s könnyen lehet, hogy ezzel nem csupán a gengszterek, de saját sorsát is megpecsételi.

Jim Jarmusch (Éjszaka a Földön, Halott ember) kendőzetlenül erőszakos, mégis melankolikus hangvételű akciófilmjében a Kelet találkozik a Nyugattal, a modern hip-hop kultúra az ősi szamurájtörvényekkel. Az elveiért mindhalálig kiálló fejvadász szerepében az Oscar®-díjas Forest Whitaker pedig olyan elemi erejű alakítást nyújt, melynek hatására Szellemkutya generációjának egyik legkultikusabb figurája lett.

Új alapszabály: csak akkor vigyél haza ismeretlen kóborlót az utcáról, ha teljesen biztos vagy benne, hogy a lehető legnagyobb rendben van az életed. A fiatal és szép Giovanna hiába tiltakozik élhetetlen (és kevésbé sikeres) férje legújabb szerzeménye ellen, az emlékezetét vesztett idős férfi lassan a család, leginkább a nő mindennapjainak fontos részévé válik. Miközben az öregúr életét igyekszik rendbe tenni, Giovanna saját sorsának bizonytalanságával szembesül, választani kényszerül a megszokás és addig beteljesítetlen vágyainak kiélése között.

Özpetek ismét finom, szép, olykor szépelgő filmet csinált. Pillanatokra el tudunk andalodni a szereplőkkel, ám ezek az időtartamok talán megnyújthatóak lettek volna, ha a rendező nem próbál minden nyomorúságot olyan koncentrációban sűríteni, hogy valószerűtlen példázattá emelje a központi konfliktust. A kevesebb esetleg ebben az esetben is több lett volna, hiszen a csendesebb, visszafogottabb, de mindemellett erős színészi jelenlét a hangulatok, a vadhajtásoktól megtisztított történet mellett is bőven szolgáltathatnak lehetőséget, hogy a néző az érzelmeivel dolgozzon.

Új alapszabály: csak akkor vigyél haza ismeretlen kóborlót az utcáról, ha teljesen biztos vagy benne, hogy a lehető legnagyobb rendben van az életed. A fiatal és szép Giovanna hiába tiltakozik élhetetlen (és kevésbé sikeres) férje legújabb szerzeménye ellen, az emlékezetét vesztett idős férfi lassan a család, leginkább a nő mindennapjainak fontos részévé válik. Miközben az öregúr életét igyekszik rendbe tenni, Giovanna saját sorsának bizonytalanságával szembesül, választani kényszerül a megszokás és addig beteljesítetlen vágyainak kiélése között.

Özpetek ismét finom, szép, olykor szépelgő filmet csinált. Pillanatokra el tudunk andalodni a szereplőkkel, ám ezek az időtartamok talán megnyújthatóak lettek volna, ha a rendező nem próbál minden nyomorúságot olyan koncentrációban sűríteni, hogy valószerűtlen példázattá emelje a központi konfliktust. A kevesebb esetleg ebben az esetben is több lett volna, hiszen a csendesebb, visszafogottabb, de mindemellett erős színészi jelenlét a hangulatok, a vadhajtásoktól megtisztított történet mellett is bőven szolgáltathatnak lehetőséget, hogy a néző az érzelmeivel dolgozzon.

Az olasz tésztagyáros család két reménysége - Tommaso és Antonio - mindketten másképp képzelik el az életüket, mint ahogy felmenőik szeretnék, s ebből komoly galiba támad a családi asztal körül. Tommaso nagy bejelentésre készül: tudatni tervezi szüleivel, hogy homoszexuális, és tőlük távol, Rómában, íróként szeretné folytatni az életét. Így Antonióra marad a hagyományosan családi üzlet, a tésztaüzem vezetése, de legszívesebben ő is menekülne a feladat elől. Valamelyiküknek azonban áldozatot kell hozni… A fiúk döntéseit a sokat látott nagymama segíti, akinek szív dolgaiban mindig is megvolt a határozott véleménye. S ha ő nem lenne elég meggyőző, megérkeznek a már amúgy is hangos családi villába Tommasso római barátai, akik szintén befolyásolni szeretnék az események alakulását…

Ezzel a filmmel új szín jelenik meg Bergmannál a férfi-nő tematikában: az érett, higgadt, egymás gyengéit jól ismerő és elfogadó házaspár típusa. A szenvedélyekből már régen kigyógyultak, a vonzalom már csak a közös emlékek hatására támad fel bennük újra. Tisztában vannak férfi, illetve női szerepük fontosságával, és ezt tömör, pergő, szellemes dialógusokban adják egymás tudtára. A házasság történetének emlékezetes epizódjai flash backekben elevenednek meg, a történet felépítése laza és ötletszerű.

Egy teljesen vegyes összetételű embercsoport kiszolgáltatott helyzetbe kerül egy Mexikóvárosba tartó repülőgép fedélzetén.
Egy technikai hiba (egy igazolható hanyagság eredményeképpen – még ha ez ellentmondásosan is hangzik, de ilyenek az emberi cselekedetek) sodorja veszélybe a Peninsula Flight 2549 utasainak életét. A tapasztalt, edzett pilóták igyekeznek megoldást találni a probléma elhárítására az irányító-központtal együtt. A légiutas-kísérők és főnökük atipikus, barokk karakterek, akik a veszélyhelyzetben igyekeznek elfelejteni saját személyes problémáikat és testüket-lelküket a feladatnak szentelni, hogy minél élvezetesebbé tegyék az utasok repülését, míg a megoldásra várnak. Az élet a felhők felett éppolyan bonyolult, mint a földön, és ugyanúgy két egyszerű dologra redukálható: a szexre és a halálra.
A Business Class utasai közt találhatunk frissen egybekelt, kimerült házaspárt; sikkasztó pénzembert, aki gátlástalan az üzletben, és egyedül lánya elidegenedése hat rá; egy kiöregedett Don Juant, aki nehéz lelkiismerettel próbál elbúcsúzni egyik szeretőjétől; egy vidéki médiumot, aztán ott a pletykalapok királynője, és egy fontos titkot őrző mexikói. Mindnyájuknak dolga van Mexikóvárosban, legyen szó munkáról vagy szökésről. Valamilyen titka mindegyiküknek van, nem csak a mexikóinak.
A veszéllyel szemben érzett védtelenség általános katarzist idéz elő az utasokban és a személyzetben, és ez a lehető legjobb módja a haláltól való félelem leküzdésének. Ez a katarzis szenzációs vallomások formájában tölti ki az időt, mely segít az utasoknak elfelejteni a pillanat kínját.

Se veled, se nélküled - a francia filmművészet fenegyereke, Truffaut
ebben a filmjében is a szerelem és a szenvedély rejtélyét kutatja.

Gérard Depardieu és Fanny Ardant kivételes alakítást nyújt a
tragikus sorsú szerelmesek, Bernard és Mathilde szerepében.

Bernard boldog családi környezetben él feleségével, Arlette-tel
és fiával, míg egy napon egy házaspár költözik a velük szomszédos házba. A nő
nem más, mint Mathilde.

Több évnyi szünet után meglepve látja viszont egymást az egykori szerelmespár,
szenvedélyes kapcsolatuk olyan erővel tör ismét felszínre, hogy mindent elpusztít
maga körül...

A film kerettörténete a pikareszk regények hagyományát idézi. Két "csavargó" (Paul FRANKEUR - A burzsoázia diszkrét bája, A Mona Lisa tolvaja; Laurent TERZIEFF - Csalók, Don Bosco, Pontormo) Párizsból Compostellába indul, az ősi, s egyben modern zarándokúton, amelyet a XI. század óta oly sokan végigjártak. Vándorlásuk közben találkoznak a múlt alakjaival és a katolikus dogmatika tanaival, amelyekkel hívőként vagy hitetlenként minden embernek találkoznia kell élete során. Velük egy időben, kicsivel előttük járja végig a maga útját az evangélium Jézusa is.

A történet az Ottoman Birodalom bukásának előestéjén a XIX. század fordulóján játszódik, II. Abdulhamitt Szultán háremében, ahol az olasz származású Safiyé, (a kairói rabszolgapiacon vásárolt lányt a szultán ajándékba kapta egy basától) hűséget fogad Nadirnak, az egyik fiatal fekete eunuchnak. Egy különleges, kölcsönös, titkos vonzalom köti őket össze, a hatalomvágy. Céljuk eléréséhez Safiyét a szultán kedvenc háremhölgyének és egyik fia anyjának teszik meg. Történetükön keresztül a titkok világát ismerhetjük meg, egy női világot tele összeesküvéssel, félelemmel, elfojtott vágyakkal, szoros barátságokkal, kegyetlen árulásokkal. Ez olyan világ, amelyben Safiyé és Nadir minél erősebben küzdenek a hatalomért, annál kevésbé képesek arra, hogy egymás iránt táplált érzelmeiket elrejtsék, míg végül beteljesül szerelmük, fizikailag is egymáséi lesznek, áttörve minden tabut és korlátot.

1950-ben a kínai-szovjet határállomásra beragasztott ablakú szerelvény gördül be: háborús bűnösöket szállítanak haza. Közöttük van Pu Ji, az utolsó kínai császár, aki uralkodói pályáját a japán bábállam, Mandzsuko névleges uraként fejezte be. Mivel kevés jóra számíthat, a mosdóban fölvágja az ereit - de balszerencséjére megmentik, és egy ideológiai átnevelőtáborba viszik. Ott kezd neki önéletrajzának, amelyből kalandos és vadregényes életút rajzolódik ki.

1908-ban vitték a Tiltott Városba a haldokló császárné parancsára, s hamarosan - még kisgyermekként - ő lesz az új uralkodó. Eunuchok serege neveli, s mivel nem léphet ki a palotából, semmit nem tud a világról - arra is csak évek elmúltával jön rá, hogy becsapták: minden pompa és alázat ellenére Kínában már köztársaság van. Ettől fogva erőt vesz rajta a vágy, és mindenáron ki akar törni aranykalitkájából. Mikor a japánok felajánlják neki a megszállt Mandzsúria trónját, nincs ereje visszautasítani, s ezzel végképp tönkreteszi életét.

A német hadsereg megszállta Franciaország északi részét. Kijárási tilalom van, az emberek éheznek, fáznak, s ezért minden este megtöltik a mozi- és színháztermeket. Mindenütt telt ház van.
A Montmartre Színház zsidó származású igazgatója elhagyta az országot, és a színház vezetését feleségére, Marionra, az ünnepelt színésznőre bízta.

Marion olyan titkot őriz, amit nem tud megosztani senkivel sem. A pattanásig feszült helyzetet egy fiatal színész szerelme csak tovább fokozza.

A finom modorú özvegyembert, Mathieu-őt (Fernando REY) napról-napra egyre jobban kínozza szobalánya, Conchita (Carole BOUQUET) iránt érzett, s lassan leküzdhetetlennek tűnő nemi vágya, s meg akarja vásárolni a lányt. Amikor ez nem sikerül, követni kezdi, sőt üldözni, kutatni álmainak titokzatos tárgyát. A lányt fürkésző megszállottsága olykor irtózatosan megalázó helyzetekbe sodorja...
Luis BUÑUEL utolsó, kirobbanóan érzéki filmje a rendező élethosszig tartó, a kéj sötét mélységeiben tett felfedezőútjára kalauzolja el a nézőt.

Viridiana, a fiatal apácanövendék beavatása előtt pár nappal nagybátyjához utazik látogatóba. Don Jaime azonban nemcsak rokoni szeretettel közelít a lány felé, aki megbotránkozva utasítja el az öregember közeledését. Don Jaime elkeseredésben öngyilkos lesz, de minden vagyonát mostofafiára illetve Viridianára hagyja. A lány úgy dönt, hogy a hirtelen ölébe hullott vagyonból menhelyet hoz létre a csavargók, koldusok számára, akik azonban csúnyán visszaélnek Viridiana jóságával...

A világhírű rendező, Luis Buñuel (A burzsoázia diszkrét bája, Az öldöklő angyal) hazájában ugyan sok kritikát kapott a Viridiana miatt (vallásellenesnek titulálták), a Cannes-i Filmfesztiválon viszont elnyerte a fődíjat.