művész / kultfilmek

„Az események Berlinben játszódnak, 1923-ban. Egy csomag cigaretta négymilliárd márkába kerül. Senki sem hisz már a jövőben, sem a jelen-ben.”

Az állástalan zsidó artista, Abel Rosenberg (David Carradine) keservesen tengeti életét a vesztes háború terheit nyögő, szegény és szomorú vá-rosban. Ám amikor testvére váratlanul öngyilkos lesz, pokoli események sora veszi kezdetét. Abel környezetében többen titokzatos körülmények között eltűnnek, mások kegyetlen kínhalállal halnak meg.

Abelt a gyanakvás és a rettegés fojtogató légköre szinte megbénítja, és az alkoholban keres menedéket a rémálomszerű mindennapok elől. Eközben sógornője, Manuela (Liv Ullmann) foggal-körömmel küzd meg napi betevő falatért, kettőjük túléléséért ebben az élhetetlen világban mely olyan, mint a kígyótojás: a vékony héjon átsejlik egy rettenetes hüllő immár tökéletes körvonala.

Tibeti szerzetesek egy nyolcéves amerikai kisfiúban vélik megtalálni az elhunyt Dorje láma utódát, de miután a kis Jesse szülei beleegyeznek, hogy Buthanba utazzanak a gyerekkel, újabb "kijelölt" kis Buddhákra bukkannak a szerzetesek.

A 19 éves amerikai Lucy anyja halálát követően Olaszországba utazik, hogy a festői szépségű Toscanaban töltse a nyarat. A dombtetei tanyaház különös lakói – az író, a szobrász, a műkereskedő, valamint a helyi arisztokrácia néhány tagja felbolydulnak Lucy érkezésére.

A lány kamaszos bája, erotikus kisugárzása, ifjonti lelkesedése különösen Alexet ragadja magával, és Lucy is különös vonzódást érez az idős, beteg férfi iránt. Ám kettejük vonódása egymáshoz olyan kapcsolaton alapul, amit a lány először még nem is sejthet.

Pier Paolo Pasolini (Oidipus király, Teoréma, Decameron) filmje a Biblia újszövetségi részének Máté evangéliumát dolgozta fel, az evangélium sorainak szöveghű visszaadásával. Pasolini egyedi látásmódja, a film rendkívüli líraisága, a tradicionális és a modern elemek ötvözete révén méltán vált ez az alkotás a világhírű rendező legnépszerűbb művévé.

A négy nagy színész - jelentőségteljes gesztussal - saját keresztnevén játssza el a főszerepeket. Gasztronómiai kísérletükre titokban gyűlnek össze egy párizsi villában. Valódi szükséglet híján azonban hamar csömörbe fordul a jó étvágy, már a nők sem jelentenek örömforrást egy eszményien kövér, anyásan megértő tanítónő kivételével. Gúvadó szemmel falják a mesterien elkészített étkeket a rosszullétig és tovább. Az életfunkciók vaskos humorral bemutatott, abszurd ábrázolása mind tragikusabbra színezi sorsuk stációit.

A nagy presztízsű Filmkritikusok Szövetsége 1966-ban, alapításának évében a legjobb film és legjobb rendezés díját ítélte oda Michelangelo Antonioni stílusteremtő remekművének, a Nagyításnak.

A művészet szerepét boncolgató film egyben hangulatos pillanatfelvétel a 60-as évek Londonjáról, a korszak szabad szelleméről és alakuló partikultúrájáról (a film zenéjét Herbie Hancock szerezte, egy jelenet erejéig pedig feltűnik a Yardbirds).

A képek titkai közt élő fotóst az akkor még ismeretlen David Hemmings, a fotók rejtélyes hölgyét Vanessa Redgrave alakította.

Pierre köztiszteletben álló orvos, aki türelmes megértéssel viszonyul gyönyörű felesége frigiditásához.

Ugyanakkor a hideg, szenvtelennek tűnő nagypolgári asszony súlyos titkot őriz: megelevenedő képzeletvilágából fel-felsejlik aberrált, mazochista szexualitása.

Szophoklész drámájának egy sajátos, többféle értelmezést is kínáló megközelítését tárja elénk Pier Paolo Pasolini, az olasz film fenegyerekének is tartott, tragikus körülmények közt elhunyt rendező. Ezen munkájával kiérdemelte az 1967-es Velencei Filmfesztiválon az Arany Oroszlán-díjra jelölést.

Az ismert történet egyéni szemszögből történő elmesélését egy önéletrajzi elemekben bővelkedő, különleges kerettörténet egészíti ki, amely a huszadik században játszódik. Ennek főhőse egy katonatiszt családjába születik, és egész életében meg kell küzdenie azzal, hogy a saját apja féltékeny rá. A másik szál alapja pedig az ókori legenda, amikor is a kis Oidipusznak egy jóslat miatt a halált szánják, így a fiút a családjától távol nevelik fel. Látszatra két különböző történetről van szó, ám egyvalami mégis közös bennük: mindkettőben jelen van a főhős életére fenyegető árnyékot vető apafigura személye.

Bemutatása évében, 1964-ben az Onibaba az év legnépszerűbb filmje lett Japánban. Aki látta ezt az alkotást, mély hatással volt rá. A lenyűgöző és titokzatos képi világ, valamint a film mély kifejező nyelvezete hatalmas élményt nyújt a nézőnek. A középkor Japánjában egy magára maradó nő és anyósa úgy élik túl az embert próbáló nehézségeket, hogy maszkot vesznek fel, majd szamurájokat csalnak tőrbe, akikkel végeznek, hogy megszerezzék értéktárgyaikat. Ám egy napon a fiatal nő szerelmes lesz egy szökött katonába, ezzel pedig magára zúdítja kegyetlen rokona gyűlöletét, ami kiszámíthatatlan következményekkel jár...Kaneto Shindo klasszikus alkotása az Etalon Kiadó A japán filmművészet remekei elnevezésű sorozatának egyik darabja, amelyben Akira Kuroszava három mesterműve (Yojimbo – A testőr, Sanjuro, Ikiru – Élni) mellett Shindo A kopár sziget című feledhetetlen műve is megtalálható.

Bergman többszöri sikertelen nekifutás után végre megvalósította tervét, hogy a svéd – nemzetközi szupersztár Ingrid Bergmannal forgasson egy filmet. A rákbetegségben szenvedõ színésznõnek ez lett az utolsó filmszerepe. Bergmanék pszichodrámája egy anya és leánya konfliktusán alapszik, egyben meggyõzõ erõvel ábrázolja a mûvészlét és a családi élet ellentétét. Charlotte (Ingrid Bergman), a világhírû zongoramûvésznõ, hosszú évek után elõször látogatja meg leányát, Evát (Liv Ullmann), aki egy lelkész feleségeként s rokkant, lelkileg labilis lánytestvérét gondozva éli vidéki életét. A szeretetteljesnek és barátságosnak induló találkozás marcangoló, kegyetlen leszámolássá fajul a két nõ között: a leány anyja szemére veti minden hibáját, szeretetlenségét, hidegségét, amely egész életvitelére jellemzõ. Egymásnak feszülõ gyötrõ indulat és bocsánatkérés. Elbújtatott szeretet és meg nem bocsátó gyûlölet. Számonkérés és védekezés. Az anya elismeri mindezt, de nem tud rajta változtatni. Hirtelen elutazik.

Lars von Trier, a nagynevű dán rendező (Táncos a sötétben, Dogville, Manderlay) azért keresi fel kollégáját, Jorgen Lethet, mert Leth 1967-ben készült Tökéletes ember című kísérleti filmje mély benyomást tett rá.

Sok évtized elteltével Lars filmes kalandra hívja Jorgent. Ötször kell újra rendeznie hajdani filmjét, miközben munkáját a Lars által megszabott akadályok irányítják. Lars hol játékos, hol ördögi szabályai látszólag önkényesek. Ám végső célja velük, hogy alkotóelemeire bontsa a filmet, s így eljusson a gyökerekig, a kép és a hangzás vegytiszta formájához.

Amikor Nagiko még kislány volt, a legnagyobb kalligráfusok között tartották számon édesapját, aki beavatta őt is a testfestészet titkaiba. Egy álnok könyvkiadó azonban apját a halálba kergette és elorozta a műveit is.

Nagiko immár gyönyörű nőként, miközben ízlelgeti a szexualitás varázslatos titkait (a gyermekkorában tanult klasszikus japán Párnakönyv szellemében), emberi testre festett könyvekkel teljesíti ki bosszúját apja gyilkosán.

A francia új hullám (Nouvelle Vague) jelentős képviselője, Robert Bresson - utolsó filmjében Tolsztoj A hamis szelvény című elbeszélését használta alapul. A pénz Cannesban a zsűri Nagy Díját kapta meg. A film főhőse Yvon, a szerény olajszállító, akinek egy nap hamis pénzzel fizetnek. Ő ezzel a bárban felgyülemlett adósságát szeretné rendezni, de lebukik. A férfi elveszíti munkáját és szabadságát, családja elhagyja. A kegyetlen sors miatt agyongyötört, keserű és frusztrált Yvon haragját a világ és önmaga ellen fordítja.

Chris Parker egy huszonéves manhattani srác, aki egy lepusztult lakásban éldegél, ahol a hideg víz és a földre vetett matrac a kényelem ne továbbja. De őt, ez egyáltalán nem izgatja, mert tulajdonképpen egy másik világban él: mint nagy Charlie Parker rajongó, úgy öltözködik, mint egy ötvenes évekbeli jazz zenész és szinte egész nap mást sem csinál, mint otthon táncol egyedül. Aztán úgy dönt, hogy megkeresi az életének az értelmét, összepakol, és útnak indul a lelkében dobogó fekete zene irányában. Útja során különleges figurákkal találkozik, akik közelebb viszik önmagához…

A Próba után eredetileg a televízió számára készült, bár néhány országban a mozik is műsorra tűzték. A film főhőse egy öregedő rendező, aki egy Strindberg-darabot készül színpadra vinni. Próba után elbóbiskol a néptelen színpadon. Megjelenik a darab egyik szereplője, a fiatal színésznő azzal az átlátszó ürüggyel, hogy ottfelejtette az ékszerét. Megjelenik anyja is, az egykori nagy színésznő, a rendező volt szeretője, akinek labilis idegállapota és alkoholizmusa között nyilvánvaló ok-okozati kapcsolat áll fenn. A három szereplőre komponált vízió felkavaró képet fest egy kapcsolat születéséről, csúcspontjáról és halódásáról.

A Próba után egyetlen helyszínen játszódik, szinte alig van díszlet, ám a három nagyszerű színész játéka, a kitűnő dialógusok egy pillanatig sem engedik lankadni a néző figyelmét. Bergman alkotása annak bizonyítéka, hogy a remekművekhez elsősorban ihlet, képzelőerő és igazi alkotótársak szükségesek, minden más csak ezután következik.

"A próba után szövegét csípősen tréfás kedvemben írtam. Kellemes epizódnak szántam utamon a halál felé. Eredetileg levélváltásra gondoltam egy öregedő rendező és egy fiatal színésznő között. Elkezdtem írni, de hamar rájöttem, érdekesebb volna, ha látni lehetne őket..." (Ingmar Bergman)

Federico Fellini ezzel a filmjével tiszteleg az örök
város, Róma szépsége és történelme előtt. Nem szokásos útifilmről van szó, nem
is dokumentumfilm, de a szokásos elmesélő fikciós mozi kategóriába sem sorolhatjuk
be a rendező egyik legismertebb klasszikusát. Sokkal inkább egy mozóképes esszéről
beszélhetünk. Fellini saját emlékeit, érzéseit, élményeit közvetíti a
néző felé a film nyelvén.

A történetben megjelenik egy fiatalember (aki a fiatal Fellinit
alakítja), végigjárja Róma ismert és kevésbé ismert utcáit. Amikor a hőség mindenkit
az utcára kerget a meleg lakásokból, a "piazzák" megtelnek beszélgető,
lakomázó, borivó olaszokkal. A fiú csatlakozik a lakomához, majd életében először
felkeres egy bordélyházat.

Láthatjuk a város szent oldalát, a város sötét világát, a
felszínt és a katakombák világát. A közel két óra alatt megismerhetjük Rómát,
de még inkább megismerhetjük Fellinit és az ő gondolatait a kedvenc városáról.

A helyszín a nácik által ellenőrzött északolasz Salo állam, az időpont 1944.
Pasolini ebben a filmjében a fasizmus eredetének, funkciójának és következményeinek
értelmezésébe vezet be metaforák segítségével.

Kísérőink a rögeszmés úton: Dante és Sade márki. Az alkotás egyértelmű
vádbeszéd a nemzeti szocializmus és minden zsarnokság ellen. Soha még filmben
nem került ennyire közel egymáshoz a pornográfia, az erőszak és a politikai
üzenet.

Ha konzervatívan gondolkodsz a morálról: kerüld ezt a filmet! Ha viszont nyított
szellemiségű vagy a szélsőségekre is: meg kell nézned Pasolini mesterművét!

Federico Fellini szerint filmje nem más, mint sci-fi,
amelyben nem a jövőbe, hanem a múltba kalauzolja el a nézőit. A film ihletője
egy Néró korában írt, de csak a XVII. században megtalált befejezetlen,
félőrült vers, Petronius tollából. Akárcsak a költemény, Fellini
filmje is őrült, töredezett, inkább érzelmeket és érzéseket közvetít, mint történetet,
és akár a vers, a film is egy mondat közepén szakad félbe.

Olyan, mintha egy életre kelt freskót látnánk. Torz, morbid
figurák szűnni nem akaró lakoma-orgiája, gátak nélkül folyik a bor, a kegyetlenkedés
és a szex. Látszólag nem áll össze teljes történetté az érzéseket - többnyire
félelmet és undort - közvetítő töredéksor, de az mégis kiderül, hogy Fellini,
az örök humanista mire akarta felhívni a figyelmünket: egy világra, ahol az
emberi életnek nincs értéke, ahol nincs erkölcsi gát és megbánás. Ha rádöbbenünk
arra, hogy ez akár a mi világunk is lehetne, Fellini már elérte a célját.

Valahol Svédországban egy vidéki birtokon találkoznak újra a nővérek egyikük
halálos ágyánál. A halál közelsége önnön életük számvetésére ösztönzi őket.
Nővérük ágya mellett visszaemlékeznek elrontott életükre, szomorúságaikra, kudarcaikra.
A dolgok kimondatlansága keményítette meg a lelküket.

Megosztják titkaikat, azt is, hogyan magányosodtak el férjük mellett, hogyan
szigetelődtek el a külvilágtól, bezárva önnön kételyeikbe, lassan felőrölve
idegrendszerüket. A kérdés az, hogy lehet-e értelmesen élni, az életet pozitívan,
optimistán felfogni ezek után. A nagy szenvedélyek és dühkitörések közepette
erre keres választ a nagy svéd rendező.

A szélhámosság valóságos életforma. Kell hozzá jó adag fantázia, ötlet, tehetség és kíméletlenség. Augusto, az 50 éves svindler egész életében más emberek átveréséből tartotta fenn magát. Barátaival egyházi méltóságoknak öltözve, vatikáni rendszámú autóval és egy elképesztő történettel állítanak be különféle tanyákra, hogy ott különböző trükkökkel pénzt csaljanak ki a mit sem sejtő parasztoktól. Előbb-utóbb persze minden svindlert utolér a végzete. Augusto számára a végzetet egy véletlen találkozás jelenti rég nem látott, és azóta nővé érett lányával. A kíméletlen szélhámos kétségbeesetten próbál jó útra térni, de a tragédia már elkerülhetetlen…