művész / kultfilmek

Pier Paolo Pasolini filmjének címszereplője kiöregedett római prostituált. Sokat szenvedett azért, hogy emberi életet élhessen, rendes lakáshoz, keresethez juthasson és magához vehesse végre szeretett fiát, Ettorét. Szeme fénye, a 16 éves fiú azelőtt vidéken nevelkedett, s most itt lenne a lehetőség, hogy a fővárosban tanuljon vagy dolgozzon, becsületes ember váljon belőle.

Úgy látszik azonban, hogy túl késő. A nagyváros romlott légköre tévútra téríti a könnyen befolyásolható kamaszt. Rossz társaságba keveredik, és a lejtőn lefelé vezető úton az anyai szeretet nem képes megállítani...

Grace maga mögött hagyja Dogville-t és apjával Alabamába vetődik. Épp továbbállnának, amikor egy fekete nő szalad az autóhoz, és kétségbeesetten dörömböl Grace ablaküvegén.

Grace követi a lányt Manderlaybe, ahol mintha hetven évvel korábbi, a rabszolgaság eltörlése előtti időkbe csöppent volna: fehérbőrű gazdákat és fekete rabszolgákat talál. Grace elhatározza, hogy felszabadítja Manderlayt, és az első aratásig az ültetvényen marad.

Lars von Trier Amerika-trilógiájának a Dogville-t követő, második részét Cannes-i Arany Pálmára és három Európai Film-díjra jelölték!

Egy férfi, aki teljes sötétségben ír, él és szeret, tizennégy évvel ezelőtt egy brutális autóbaleset áldozata lett Lanzarote szigetén. A balesetben nemcsak a szeme világát veszítette el, hanem élete szerelmét, Lenát is. Ez a férfi két nevet használ: irodalmi álneve Harry Caine, azaz Hurrikán – így írja alá irodalmi műveit, történeteit, forgatókönyveit. Valódi neve pedig Mateo Blanco. Ezen a néven éli valós életét, és rendez filmeket. Ám a múlt nem hagyja nyugodni a fájdalmába süppedt férfit, szép lassan felszínre kerül egy elhallgatott, tragikus szerelmi történet, melynek középpontjában egy angyali szépségű színésznő állt...

A spanyol géniusz, Pedro Almodóvar új alkotása egy őrült szerelem története, melyet a sorsszerűség, a féltékenység, a hatalom és a bűntudat ural. A megrázó dráma főszerepében Lluís Homar és Penélope Cruz remekel.

Paul Javal fiatal dramaturg. Egy nap állást kap egy amerikai filmproducertől, Jeremy Prokochtól. A magas fizetéstől Paul és felesége, Camille anyagi helyzete egyik napról a másikra rendbe jön, ennek ellenére Paul nem érzi magát elemében. Művészi szabadsága korlátozott, és néha olyan dolgok írására kényszerítik, amelyekkel nem ért egyet. Ez történik Caprin is, ahol a házaspár ellátogat Fritz Lang filmjének, az ""Odüsszeusznak"" a forgatására.
A producer által követelt javításokkal se Lang, se Paul nem ért egyet. Az amerikai producer azonban lefizeti a forgatókönyvírót, aki enged a pénz csábításának. Camille ráébred, hogy Paul az ő bájait kihasználva egyengeti karrierjét...

A négy nagy színész - jelentőségteljes gesztussal - saját keresztnevén játssza el a főszerepeket. Gasztronómiai kísérletükre titokban gyűlnek össze egy párizsi villában. Valódi szükséglet híján azonban hamar csömörbe fordul a jó étvágy, már a nők sem jelentenek örömforrást egy eszményien kövér, anyásan megértő tanítónő kivételével. Gúvadó szemmel falják a mesterien elkészített étkeket a rosszullétig és tovább. Az életfunkciók vaskos humorral bemutatott, abszurd ábrázolása mind tragikusabbra színezi sorsuk stációit.

A nagy presztízsű Filmkritikusok Szövetsége 1966-ban, alapításának évében a legjobb film és legjobb rendezés díját ítélte oda Michelangelo Antonioni stílusteremtő remekművének, a Nagyításnak.

A művészet szerepét boncolgató film egyben hangulatos pillanatfelvétel a 60-as évek Londonjáról, a korszak szabad szelleméről és alakuló partikultúrájáról (a film zenéjét Herbie Hancock szerezte, egy jelenet erejéig pedig feltűnik a Yardbirds).

A képek titkai közt élő fotóst az akkor még ismeretlen David Hemmings, a fotók rejtélyes hölgyét Vanessa Redgrave alakította.

Pierre köztiszteletben álló orvos, aki türelmes megértéssel viszonyul gyönyörű felesége frigiditásához.

Ugyanakkor a hideg, szenvtelennek tűnő nagypolgári asszony súlyos titkot őriz: megelevenedő képzeletvilágából fel-felsejlik aberrált, mazochista szexualitása.

A sziú indiánok legnagyobb győzelmét Ülő Bika aratta az amerikai 7. lovasezred felett. Little Bighorn-nál 1876. június 15-én George A. Custer kapitány totális vereséget szenvedett mintegy 1200 indián harcostól.

Marco Ferreri ennek az eseménynek állít sajátos emléket filmjével. Kedvenc színészeit kérte fel a fő karakterek életre keltésére: Buffalo Billt Michel Piccoli alakítja, Custer kapitány szerepében Marcello Mastroianni látható, a további fontos szerepekben pedig Ugo Tognazzi, Philippe Noiret, valamint Catherine Deneuve játékát élvezhetjük e kifordított, szürreális, kosztümös westernkomédiában.

A 12 éves Antoine Doinelt otthon és az iskolában is balhés srácnak tartják. Saját szülei teljesen semmibe veszik, anyjával való kapcsolata még rosszabbá válik, amikor kiderül, hogy szeretőt tart. Mindezek tetejébe iskolai tanárai végleg bajkeverőnek könyvelték el. Egyetlen menedéke a mozi iránti szerelme: Antoine hamarosan felfedezi a szörnyűséges mindennapokból való kitörés lehetőségét...

Andrej Tarkovszkij Nosztalgiája a filmművészet rajongói számára felejthetetlen élményt nyújtó, lenyűgöző és értékes képköltemény. Nem véletlen, hogy sokan a filmtörténelem legfontosabb alkotásának tartják. Gorcsakov, a költő maga mögött hagyja Oroszországot, s Észak-Itáliában egy orosz zeneszerző nyomdokain jár. Monográfiájához gyűjt emléknyomokat, miközben megérinti a középkor hitvilága, a fedetlen romtemplom. Önmaga kétségei és a gyönyörű Eugénia hitetlensége miatt gyötrődik.

A Nosztalgia egyfelől elszakadás attól a parttól, ahol egységben voltunk a világgal, ahol otthon éreztük magunkat, másfelől megérkezés a túlsó partra, ahol már csak úgy érhetjük el az egységet, hogy lemondunk a régiről. A régi és új világ együttléte bennünk a legfájdalmasabb.

Szophoklész drámájának egy sajátos, többféle értelmezést is kínáló megközelítését tárja elénk Pier Paolo Pasolini, az olasz film fenegyerekének is tartott, tragikus körülmények közt elhunyt rendező. Ezen munkájával kiérdemelte az 1967-es Velencei Filmfesztiválon az Arany Oroszlán-díjra jelölést.

Az ismert történet egyéni szemszögből történő elmesélését egy önéletrajzi elemekben bővelkedő, különleges kerettörténet egészíti ki, amely a huszadik században játszódik. Ennek főhőse egy katonatiszt családjába születik, és egész életében meg kell küzdenie azzal, hogy a saját apja féltékeny rá. A másik szál alapja pedig az ókori legenda, amikor is a kis Oidipusznak egy jóslat miatt a halált szánják, így a fiút a családjától távol nevelik fel. Látszatra két különböző történetről van szó, ám egyvalami mégis közös bennük: mindkettőben jelen van a főhős életére fenyegető árnyékot vető apafigura személye.

Lars von Trier, a nagynevű dán rendező (Táncos a sötétben, Dogville, Manderlay) azért keresi fel kollégáját, Jorgen Lethet, mert Leth 1967-ben készült Tökéletes ember című kísérleti filmje mély benyomást tett rá.

Sok évtized elteltével Lars filmes kalandra hívja Jorgent. Ötször kell újra rendeznie hajdani filmjét, miközben munkáját a Lars által megszabott akadályok irányítják. Lars hol játékos, hol ördögi szabályai látszólag önkényesek. Ám végső célja velük, hogy alkotóelemeire bontsa a filmet, s így eljusson a gyökerekig, a kép és a hangzás vegytiszta formájához.

Amikor Nagiko még kislány volt, a legnagyobb kalligráfusok között tartották számon édesapját, aki beavatta őt is a testfestészet titkaiba. Egy álnok könyvkiadó azonban apját a halálba kergette és elorozta a műveit is.

Nagiko immár gyönyörű nőként, miközben ízlelgeti a szexualitás varázslatos titkait (a gyermekkorában tanult klasszikus japán Párnakönyv szellemében), emberi testre festett könyvekkel teljesíti ki bosszúját apja gyilkosán.

A francia új hullám (Nouvelle Vague) jelentős képviselője, Robert Bresson - utolsó filmjében Tolsztoj A hamis szelvény című elbeszélését használta alapul. A pénz Cannesban a zsűri Nagy Díját kapta meg. A film főhőse Yvon, a szerény olajszállító, akinek egy nap hamis pénzzel fizetnek. Ő ezzel a bárban felgyülemlett adósságát szeretné rendezni, de lebukik. A férfi elveszíti munkáját és szabadságát, családja elhagyja. A kegyetlen sors miatt agyongyötört, keserű és frusztrált Yvon haragját a világ és önmaga ellen fordítja.

Chris Parker egy huszonéves manhattani srác, aki egy lepusztult lakásban éldegél, ahol a hideg víz és a földre vetett matrac a kényelem ne továbbja. De őt, ez egyáltalán nem izgatja, mert tulajdonképpen egy másik világban él: mint nagy Charlie Parker rajongó, úgy öltözködik, mint egy ötvenes évekbeli jazz zenész és szinte egész nap mást sem csinál, mint otthon táncol egyedül. Aztán úgy dönt, hogy megkeresi az életének az értelmét, összepakol, és útnak indul a lelkében dobogó fekete zene irányában. Útja során különleges figurákkal találkozik, akik közelebb viszik önmagához…

Elizabeth Vogler, az ünnepelt színésznő egyik előadása után elnémul és nem hajlandó senkivel kommunikálni. Idegklinikán ápolják, majd Almát rendelik mellé ápolónőnek. A két nő közel kerül egymáshoz, és Elizabeth olyannyira elfogadja az életvidám, fiatal nővérkét, hogy a terápia folytatásaként egy tengerparti nyaralóba költöznek. Békés napokat töltenek teljes elszigeteltségben, de Elizabeth továbbra sem hajlandó megszólalni. Egy nap Alma elolvassa Elizabeth levelét a kezelőorvosához...

A Próba után eredetileg a televízió számára készült, bár néhány országban a mozik is műsorra tűzték. A film főhőse egy öregedő rendező, aki egy Strindberg-darabot készül színpadra vinni. Próba után elbóbiskol a néptelen színpadon. Megjelenik a darab egyik szereplője, a fiatal színésznő azzal az átlátszó ürüggyel, hogy ottfelejtette az ékszerét. Megjelenik anyja is, az egykori nagy színésznő, a rendező volt szeretője, akinek labilis idegállapota és alkoholizmusa között nyilvánvaló ok-okozati kapcsolat áll fenn. A három szereplőre komponált vízió felkavaró képet fest egy kapcsolat születéséről, csúcspontjáról és halódásáról.

A Próba után egyetlen helyszínen játszódik, szinte alig van díszlet, ám a három nagyszerű színész játéka, a kitűnő dialógusok egy pillanatig sem engedik lankadni a néző figyelmét. Bergman alkotása annak bizonyítéka, hogy a remekművekhez elsősorban ihlet, képzelőerő és igazi alkotótársak szükségesek, minden más csak ezután következik.

"A próba után szövegét csípősen tréfás kedvemben írtam. Kellemes epizódnak szántam utamon a halál felé. Eredetileg levélváltásra gondoltam egy öregedő rendező és egy fiatal színésznő között. Elkezdtem írni, de hamar rájöttem, érdekesebb volna, ha látni lehetne őket..." (Ingmar Bergman)

Federico Fellini ezzel a filmjével tiszteleg az örök
város, Róma szépsége és történelme előtt. Nem szokásos útifilmről van szó, nem
is dokumentumfilm, de a szokásos elmesélő fikciós mozi kategóriába sem sorolhatjuk
be a rendező egyik legismertebb klasszikusát. Sokkal inkább egy mozóképes esszéről
beszélhetünk. Fellini saját emlékeit, érzéseit, élményeit közvetíti a
néző felé a film nyelvén.

A történetben megjelenik egy fiatalember (aki a fiatal Fellinit
alakítja), végigjárja Róma ismert és kevésbé ismert utcáit. Amikor a hőség mindenkit
az utcára kerget a meleg lakásokból, a "piazzák" megtelnek beszélgető,
lakomázó, borivó olaszokkal. A fiú csatlakozik a lakomához, majd életében először
felkeres egy bordélyházat.

Láthatjuk a város szent oldalát, a város sötét világát, a
felszínt és a katakombák világát. A közel két óra alatt megismerhetjük Rómát,
de még inkább megismerhetjük Fellinit és az ő gondolatait a kedvenc városáról.

A helyszín a nácik által ellenőrzött északolasz Salo állam, az időpont 1944.
Pasolini ebben a filmjében a fasizmus eredetének, funkciójának és következményeinek
értelmezésébe vezet be metaforák segítségével.

Kísérőink a rögeszmés úton: Dante és Sade márki. Az alkotás egyértelmű
vádbeszéd a nemzeti szocializmus és minden zsarnokság ellen. Soha még filmben
nem került ennyire közel egymáshoz a pornográfia, az erőszak és a politikai
üzenet.

Ha konzervatívan gondolkodsz a morálról: kerüld ezt a filmet! Ha viszont nyított
szellemiségű vagy a szélsőségekre is: meg kell nézned Pasolini mesterművét!

Federico Fellini szerint filmje nem más, mint sci-fi,
amelyben nem a jövőbe, hanem a múltba kalauzolja el a nézőit. A film ihletője
egy Néró korában írt, de csak a XVII. században megtalált befejezetlen,
félőrült vers, Petronius tollából. Akárcsak a költemény, Fellini
filmje is őrült, töredezett, inkább érzelmeket és érzéseket közvetít, mint történetet,
és akár a vers, a film is egy mondat közepén szakad félbe.

Olyan, mintha egy életre kelt freskót látnánk. Torz, morbid
figurák szűnni nem akaró lakoma-orgiája, gátak nélkül folyik a bor, a kegyetlenkedés
és a szex. Látszólag nem áll össze teljes történetté az érzéseket - többnyire
félelmet és undort - közvetítő töredéksor, de az mégis kiderül, hogy Fellini,
az örök humanista mire akarta felhívni a figyelmünket: egy világra, ahol az
emberi életnek nincs értéke, ahol nincs erkölcsi gát és megbánás. Ha rádöbbenünk
arra, hogy ez akár a mi világunk is lehetne, Fellini már elérte a célját.