művész / kultfilmek

A Cannes-i Aranypálmával és az Oscar-díjjal kitüntetett Édes élet éles
támadások célpontjává vált. A pápa nyilvánosan elítélte a filmet éppúgy, mint
a polgári sajtó. Mindez az erőteljes társadalomkritikának köszönhető, amely
áthatja a film minden kockáját.

A feldúlt hangú kritikák ellenére - vagy éppen azért - a film óriási sikert
aratott. Epizódokból építkezik, az egyes részeket a főhős, Marcello alakja
köti össze. Címe fogalommá vált: a szépség, a szerelem, az elzüllés, a bomlás
folyamatának szimbólumává.

A film mellett a kísérőlemezen a Fellini: Született hazudozó című dokumentumfilm is megtalálható.

A francia új hullám (Nouvelle Vague) jelentős képviselője, Robert Bresson filmje Ambicourt plébánosáról szól. A pap egy kisebbségi érzéssel küzdő fiatalember, tele jósággal és megértéssel, aki maga is jó szóra, szeretetre vágyik. Beteg. Nem tudja, milyen súlyos az állapota, de ha tudná, sem kímélné magát. Bresson Delluc-díjas, katartikus hatású alkotása a vallásokat Istenhez közelíti, a nem hívőket pedig ráébreszti a szeretet fontosságára.

Harry és Mónika Stockholm szegényebb negyedében lakó fiatalok. A fiú egy porcelán raktárban, a lány egy zöldséges boltban dolgozik. Nem látnak maguk előtt jövőt különösen akkor, amikor Mónika elveszíti munkahelyét. Elhatározzák, hogy a város körülvevő lakatlan szigetek egyikére mennek keresve a szabadságot és a felszabadulást. Eleinte úgy élnek, mint a paradicsomban. Sajnos hamarosan hiányozni kezd a pénz. Ehhez jön egy őket üldöző huligánnal való drámai összeütközés. Vissza kell térniük. Mikor kiderül, hogy Mónika terhes, összeházasodnak és beköltöznek egy szegényes szobába. Harrynak munkát kell, hogy találjon. Tanulni is akar. A helyzettől kétségbeesett leány megcsalja őt, elhagyja Harryt és pici lányukat. A kritika egyöntetűen kiemelte Gunnar Fischer hallatlanul szép képeit, ahol a szigetet beborító napfény sugarai állnak ellentétben a lehangoló munkástelep házainak sivár csúnyaságával. A fiú nyugalommal teli természete is élesen szemben álla lány agresszióval teli, szinte állatian ösztönös viselkedésével.

Célestine (Jeanne Moreau) egy vidéki kúrián kap szobalányi állást. Alkalmazói, a Monteil-família egytől-egyig fura figurákból áll: a feleség egyszerre frigid és bigott, a férj nem csupán állatokra szeret vadászni, de cselédekre is, a nagyapa cipő-fetisiszta, a gondnok pedig egy fasiszta szexőrült. Ebben a környezetben Célestine egyetlen barátja egy kilenc éves kislány, akit azonban egy nap brutálisan meggyilkolnak. A szobalány lázas nyomozásba kezd, melynek során még attól sem riad vissza, hogy áruba bocsássa testét…

Luis Buñuel (A nap szépe, A vágy titokzatos tárgya) Octave Mirbeau azonos című botrányregényéből forgatott meglehetősen szabados hangvételű filmet, melyben a francia kultúra és erkölcs hanyatlásáról mesél kendőzetlenül, egy izgalmas krimibe ágyazva. A címszereplőt az ünnepelt Jeanne Moreau (A per, Jules és Jim) alakítja rendkívüli átéléssel, mellette Michel Piccoli (A burzsoázia diszkrét bája) és Georges Géret (Két nap az élet) is kiválóan teljesít.

Nagyon sok forrásból kb. a XV. században foglalták írásba Az Ezeregyéjszaka
meséit, de akkor sem az írás dominált, hiszen a történeteket a mohamedán
böjthónap, a Ramadán éjjelein mesélték, hogy a koplalást feledtessék.

A mesemondók dramatizálva adták elő mondandójukat. A film is megpróbálta felidézni
ezt az elevenséget...

Nagyon sok forrásból kb. a XV. században foglalták írásba Az Ezeregyéjszaka
meséit, de akkor sem az írás dominált, hiszen a történeteket a mohamedán
böjthónap, a Ramadán éjjelein mesélték, hogy a koplalást feledtessék.

A mesemondók dramatizálva adták elő mondandójukat. A film is megpróbálta felidézni
ezt az elevenséget...

A négy Oscar-díjjal, César és Golden Globes díjjal kitüntetett, önéletrajzi ihletésű mű Bergman utolsó mozifilmje, melyben önmagáról, családjáról, gyermekkoráról vall.

1907. A tízéves Alexander és a húga, Fanny idejekorán elveszítik édesapjukat, aki egy jómódú, szabadelvű és szabad életvitelű színészdinasztia tagja volt. Édesanyjuk, Emilie úgy dönt, hogy a gyászév letelte után feleségül megy a helyi lutheránus püspökhöz. A gyermekek kénytelenek beköltözni mostoha apjuk rideg, szabályokkal teli otthonába, melynek hangulata szöges ellentétben áll az eddig megszokott szeretettel és örömökkel teli világgal. A gyermekek számára az egyetlen menedéket a család régi barátja, Isak Jacobi jelenti, aki látszólag mágikus hatalom birtokában van. Alexander élénk fantáziájában összekeveredik álom és valóság: megmérkőzik az érzéketlen, zsarnoki természetű püspökkel...

A női lábak teremtik meg a világ harmóniáját és egységét – vallja Bertrand. Hősünk egész életében mással sem törődött, mint hogy minél közelebb kerüljön a női nemhez, hogy minél több nőt ismerhessen meg, és hogy minél több időt tölthessen nők társaságában. A nők és a női lábak iránti rajongása néha őrült cselekedetekre sarkallja. Például képes összetörni saját kocsiját, csak hogy kideríthesse egy formás lábú nő lakcímét, akit az utcán látott egyszer. Bertrand nem nevezhető nőcsábásznak vagy szoknyavadásznak: szenvedélyes érdeklődését nem pusztán a szexuális vágy táplálja, hanem annál mélyebb csodálat a női nem iránt. Bertrandnak végül különös szenvedélye miatt kell meghalnia. Temetésén pedig csak nők vesznek részt.

Otthonra lehet-e lelni egy idegen kultúrában?

Elegendő-e az ország nyelvét beszélni ahhoz, hogy befogadják a kívülről érkezőt?

Willie -eredeti neve Molnár Béla- 10 éve költözött Budapestről New Yorkba. Mindent megtesz annak érdekében, hogy amerikainak tekintsék és eltitkolja származását.

Mégsem találta meg számítását az újvilágban, koszos kis lakásban él és szerencsejátékkal keresi a pénzt.
Egy évvel a találkozás után Willie elindul barátjával az azóta nagynénjénél élő Évához, hogy együtt fedezzék fel Floridát, a paradicsomot…

A rövid epizódszerű jelenetekből álló sokszoros fesztivál győztes alkotás Jim Jarmusch második nagyjátékfilmje.

Az olasz mester, Federico Fellini filmjében, Giulietta Masina és Marcello Mastroianni alakítja Amelia Bonettit és Pippo Botticellat, a korosodó táncos párost, akik egykor Ginger Rogers-t és Fred Astaire-t utánozva váltak híressé.

Egy tévé-show újra felkéri őket, hogy mutassák be egykori műsorszámukat, miközben megkísérlik elhitetni magukkal és a közönséggel, hogy nem fogott rajtuk a visszavonulásuk óta eltelt harminc esztendő.

Az Oscar-díjra jelölt Elveszett jelentés után Bill Murray karrierje legnagyobb alakítását nyújtja Jim Jarmusch Cannes-i nagydíjas mesterművében, amelyben egy magányos, középkorú férfi felkerekedik, hogy végiglátogassa egykori barátnőit.
A megrögzött agglegényt, Dont (Bill Murray) épp lapátra tette legutóbbi szeretője Sherry (Julie Delpy), így Don ismét magára marad és magánya arra kényszeríti, hogy végiggondolja múltját. Elmélkedését azonban egy váratlan üzenet szakítja meg, egy rejtélyes rózsaszín levél. Feladója egy névtelenségbe burkolódzó ex-szerető, aki tudatja, hogy Donnak van egy 19 éves fia, aki valószínűleg hamarosan felkeresi őt.

Winston (Jeffrey Wright), Don legjobb barátja, a szomszédban lakó családapa, aki szabadidejében magánnyomozó arra buzdítja a férfit, hogy derítsen fényt a titokra. Don sokat rágódva az utazás gondolatán, végül mégis rászánja magát egy országjáró körútra, hogy felvegye a fonalat elhagyott szeretői nyomán (Frances Conroy, Jessica Lange, Sharon Stone, Tilda Swinton). Váratlan látogatásai a rég nem látott, különleges nőknél azonban nemcsak számára tartogat meglepetéseket. Véletlenszerű találkozásai során zűrös múltjával találja magát szemben, de jelen sorsa is különös fordulatot vesz…

Bernardo Bertolucci (Az utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár) rendező alkotását az Elfújta a széllel említik egy napon. A világsztárokkal leforgatott monumentális filmeposzt Ennio Morricone nagyszerű zenéje kíséri.
A film kerettörténete 1945-ben játszódik, s a fasiszták bukásával kezdődő leszámolások kapcsán visszapillantásokban tárul elénk a századelőn egyszerre, de különböző sorban született és együtt felnőtt parasztfiúnak, Olmónak és Alfredónak, az uraság unokájának bonyolultan egymásba fonódó életpályája. 1918-ban, a háborúból hazatérvén, majd jövendőbelijeikkel együtt újra szentesítik barátságukat, Alfredo azonban cserben hagyja az ártatlanul gyerekgyilkossággal gyanúsított Olmót. Barátságuk megromlik, akárcsak Alfredo házassága, aki hagyja szabadon garázdálkodni a szadista fasiszta intézőt, Attilát; ez utóbbival csak Olmo mer szembeszállni, de miután fellázítja ellene a parasztokat, menekülni kényszerül.

Michel akár boldog is lehetne, hiszen körülrajongják a nők és jól menő utazási irodája van. Ő azonban csak akkor tud igazán örülni, amikor egy női arcot ábrázoló kulcstartó hullik a lába elé „égi ajándékként”, mely füttyszóra azt feleli: „I love you”.

Az aprócska tárgy különös fontosságot nyer az életében: úgy érzi, más társra nincs is szüksége, kényezteti, féltékeny rá. Ráadásul kiderül, hogy más férfiaknak is van hasonló kulcstartójuk, és ők is hasonlóan éreznek iránta. Michelnek azonban peche van: megharagszik kulcstartójára, amiért az más férfinak is felelt, dühében a falnak hajt motorjával. A baleset következtében kitörik a foga és soha többé nem tud fütyülni...

A film röntgenlenyomat a konvencionális és kispolgári házasság kudarcáról. Két remek színész, Liv Ullmann és Erland Josephson - akik egyúttal Ingmar Bergman állandó színészei és barátai - játsszák el a kétpólusú világ, a nő és férfi konfliktusokkal teli életét. Ingmar Bergman három hónapig írta könyvét, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. "Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre" - írja róluk Bergman.

Truffaut többszörösen díjnyertes filmjét a kritikusok minden idők egyik legjobb filmjének tartják. A Jules és Jim története az I. világháború előtt és után játszódik és a sztori középpontjában két fiatal diák áll: az osztrák Jules (Oskar Werner) és a francia Jim (Henri Serre). Mindketten végzetesen beleszeretnek a gyönyörű, ámde kissé öntörvényű Catherine-be (Jeanne Moreau). A húsz évet felölelő kapcsolatuk során egyik férfi sem tudja függetleníteni magát a lány végzetes vonzerejétől, és bár szerelmi háromszögük szenvedélyes és viharoktól sem mentes, a két barát éveken át megőrzi egymás iránt érzett felelősségét. Ezen a helyzeten már csak Catherine tud változtatni, méghozzá drasztikus módon...

Júlia 15 éve él látszólag boldog házasságban Giorgio-val, akire naiv imádattal tekint. A nyarat egy tengerparti luxusvillában tölti, ahová férje néha különc vendégsereggel érkezik és nagy, dekadens partikat rendez. Az asszonynak persze fogalma sincs róla, hogy férje mivel foglalkozik és arra is csak későn jön rá, hogy Giorgio már régóta csalja. Teljesen összeomlik és szinte megszállottan próbálja kideríteni az igazságot: szellemeket idéz, pszichológusokkal találkozik, magándetektívet fogad. Mire megbizonyosodik róla, hogy a gyanúja nem alaptalan, spirituálisan és szexuálisan is teljesen felszabadul. Már tudja, mit kezdjen az életével…

Fellini Júliája talán a 8 és ½ tematikájával rokonítható, de itt egy férjes asszony felszabadulásának történetét láthatjuk. A filmet Amerikában fogadták a legnagyobb lelkesedéssel, ahol megkapta a Golden Globe-ot a Legjobb külföldi film kategóriájában, valamint megnyerte a New York-i és az amerikai filmkritikusok díját is. Olaszországban három Ezüst Szalag díjjal tüntették ki.

A digitálisan felújított, szélesvásznú kiadásban megjelenő film kísérőlemezén a Fellini: Született hazudozó című dokumentumfilm látható.

A XVI. század végtelen szamurájháborúi valamelyik csatájában halálos sebet kap az egyik legnagyobb hadvezér. Arra még van ereje, hogy kiadja utolsó parancsát: keressék meg hasonmását. Sem saját hadserege sem az ellenség nem tudhat a rettegett hadúr haláláról.
A hasonmást megtalálják, és egy szegény tolvaj egyszer csak egy hatalmas hadsereg és egy pompás udvartartás fejévé válik. Hamarosan ráérez a hatalom ízére: valóban olyan katonává válik, mint akit megszemélyesít. Félelmetes, rettenthetetlen, véreskezű. Aztán a sors kereke ismét fordul egyet…

A XVI. század végtelen szamurájháborúi valamelyik csatájában halálos sebet kap az egyik legnagyobb hadvezér. Arra még van ereje, hogy kiadja utolsó parancsát: keressék meg hasonmását. Sem saját hadserege sem az ellenség nem tudhat a rettegett hadúr haláláról.
A hasonmást megtalálják, és egy szegény tolvaj egyszer csak egy hatalmas hadsereg és egy pompás udvartartás fejévé válik. Hamarosan ráérez a hatalom ízére: valóban olyan katonává válik, mint akit megszemélyesít. Félelmetes, rettenthetetlen, véreskezű. Aztán a sors kereke ismét fordul egyet…

Michelangelo Antonioni klasszikusának főszereplője Monica Vitti, aki a rá jellemző természetességgel játssza el az érzelmek csapdájába esve saját magával is viaskodó Claudiát. A rendező 1960-ban a Cannes-i Filmfesztiválon kiérdemelte alkotásával a zsűri nagydíját.

Anna és barátnője, Claudia a tengeren nyaral egy jachton, melynek fedélzeten ott van még Anna vőlegénye, Sandro, valamint egy ismerős pár is. Amikor megpihennek Szicília partjainál, Annának nyoma vész. Kétségbeesetten keresni kezdik, egyedül Sandro az, aki furcsa módon nem igazán aggódik, sőt egyre inkább érdeklődni kezd a barátnője után kutató Claudia iránt. Őt nem is hagyja hidegen a közeledés, és végül kettesben barangolják be a szigetet, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám az egyik reggel Sandro nincs kettejük szobájában, és ugyan Claudia azt hiszi, barátnője került elő, a férfira mégis egy másik nő társaságában akad rá...

Michel Poiccard, a kisstílű gazember egy autólopás után lelövi az őt üldöző motoros rendőrök egyikét és elmenekül.

Párizsban találkozik amerikai barátnőjével, akinek ismét a szeretője lesz. Meggyőzi a lányt, hogy tartson vele Olaszországba. Ám a rendőrség felfedezi a gyilkos személyazonosságát és a nyomában van...