Kategóriák

TOP termékek
Termékajánló

dráma


Sorrend:

prev
next

  Hazajáró lélek (1940) (1DVD) (Karády Katalin) (régi magyar filmek) (Magyar klasszikusok gyűjtemény 28.)

Török Ágoston beleszeret egy lányba, akinek a múltját is megbocsátja, összeházasodnak, gyermekük születik. Néhány év elteltével az asszony vére újra forrni kezd, kalandokba bonyolódik, még férje munkatársával is. Török egy fontos megbízás megszerzését is felesége vonzerejének tulajdonítja, ezért úgy határoz, hogy elválik. Máriát cégtársára bízza, ő pedig vonatra ül. A vonat kisiklik, de valaki végig ott marad Mária mellett, hogy a férje akarata szerint elrendezze az asszony életét.

 
990 Ft
Hortobágy legendája, A (1DVD) (Vitézy László)

Az ízig-vérig magyar filmben az alkotók olyan történeteket elevenítenek meg, melyek mára a Hortobágyon legendává váltak. Történelmünk egykori és mai történéseinek filmbéli összefonódása révén testközelből élhetjük át a pusztai emberek, a ridegpásztorok életének máig ható valóságát, mindennapjaik igazságát, és sorskérdéseik rendeződésének reményét.

A film a végtelenbe kiáltott örök kérdés: meddig képes a lélek megbocsátani? Ugyanakkor együtt érző emlékezés is, hogy az idő múlásával ne vesszen minden a múlt homályába. A film jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy legjelesebb színészeink egész sora első szóra vállalta és játssza el tündöklően még akár az epizódszerepeket is.

 
1 990 Ft
Húsz óra (1DVD) (1965) (francia felirat)

A kis faluban játszódó történetben a riporter megpróbál utánajárni egy 1956-ban elkövetett gyilkosságnak. Az emberekkel beszélgetve, az ott töltött húsz óra alatt feltárul előtte a falu élete: a csendes felszín alatt feszülő ellentétek, a kibékíthetetlen gyűlölködések, ám a békés, normális élet lehetősége is. Ezt a perspektívát elsősorban az elnök felfogása, humanizmusa képviseli.

 
2 990 Ft
I Love Budapest (1DVD) (Incze Ágnes) (angol felirat)

A film főhőse négy fiatal. Az egyik pár a mai világban otthonosan mozgó dekoratív,
a minél gyorsabb meggazdagodásra törekvő, drága kocsival, drága ruhákban járó
fiú és lány. A másik a bumfordi cipőjű, álmodozó, vágyakozó vidéki lány és a
szakadt alsónadrágos ügyetlen biztonsági őr.

Naponta megyünk el az utcán ilyen emberek mellett, és alaposabb elemzés nélkül
is rögtön megállapítjuk, hogy született vesztesek. De most ők a főszereplők,
és végre figyelünk rájuk.

 
1 990 Ft
  Idő van (1DVD) (Magyar filmek gyűjteménye sorozat 16.) (angol felirat)

Halasi Mihály nyaralni készül a családjával, és mint mindenben, most is a saját feje után megy, vagyis menne, ha tehetné. Vásárolt egy vibrátort is, hogy kellemesebb legyen a hétvége, ám ezt csak fegyveres harc során tudja kicsempészni az őrségen át a gyárból. Egy teljesen valószínűtlen kastélyba érkeznek, ahol mindenben rendelkezésre áll a gondnok, népünk bölcs vezérének egykori sofőrje. A vibrátorban azonban nincs elem, és ennél is nagyobb baj, hogy Ilona arcán kinőtt az Elpusztíthatatlan szőrszál. Orvosi segítséggel próbálnak megszabadulni tőle, közben Mihály végiglátogatja rokonait és barátait. A beavatkozás nem hozza meg a várt eredményt, de Halasi a mai nappal is bölcsebb lett.

 
1 990 Ft
Jób lázadása (DVD) (Zenthe Ferenc)
Gyöngyössy Imre Oscar-díjra jelölt filmje a második világháború drámai és fájdalmas időszakáról szól. A zsidó Jób, feleségével, Rózával, egy kis magyar faluban él. Hét gyermeküket a felnőttkor elérése előtt eltemették, ezért a család utód nélkül maradt. 1943-ban örökbe fogadják a katolikus neveltetésű Lackót. Jób úgy akar tekinteni a fiúra, mint a saját gyermekére. A férfi elkezdi tanítani Lackót az élet bölcsességére és a zsidó vallásra. A házaspár nagyon örül, mert a gyermek fogékonynak biz... 
19 990 Ft
Johanna (1DVD) (Mundruczó Kornél) (angol felirat)

A drogfüggő Johannát (Tóth Orsolya – Szép napok, Delta) egy túladagolás után a rideg sziklakórház labirintusában visszahozzák a kómából. Az emlékeit és múltját vesztett lánynak nincs hova mennie, fiatal orvosa (Trill Zsolt – Kaméleon, A hetedik kör) pedig kollégái ellenvetésével dacolva a kórházban tartja nővérnek, mert beleszeret a lányba. Johanna azonban szerelmét és testét a betegeknek kínálja gyógyírként: visszaadja az életbe vetett hitüket, csodálatos gyógyulásukért imádják Johannát. Szokatlan küldetésével és gyógymódjával, a kórházi rend megszegésével azonban kivívja a hivatásos gyógyítók, köztük a visszautasított, sértett orvos haragját.

 
2 990 Ft
  Kopaszkutya 1. (1DVD) (Magyar filmek gyűjteménye sorozat 22.) ( + angol felirat)

"Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya!” – üvölti a mikrofonba Bill és Hobo többezer tabáni rajongó előtt. Hosszú volt az út, amíg a lepukkant vidéki „művházakban” turnézó, feldolgozásokat előadó zenekarból igazi rockbanda lett. A menedzser (Schuszter Lóránt) vérző orral hallgatja a Hosszúlábú asszonyt, miután a banda tagjai a koncert előtt módszeresen végigverték, mert nem jött ki a tévé, mégiscsak neki köszönhető a siker, igaz, erre már senki sem emlékszik…

Szomjas György kultuszfilmje igazi magyar rock-karriertörténet, a 80-as évek életérzésének tökéletes lenyomata, és nem utolsósorban a legjobb zenés filmek egyike, melyben a Hobo Blues Band mellett a korszak legnagyobb zenekarainak dalai is szerepelnek.

 
2 990 Ft
KÖRHINTA  (1955)  DVD (digipack) (MNF)
Körhinta
(1955)

Pataki elhatározza, hogy kilép a szövetkezetből,
lányát Farkas Sándor egyéni gazdához adja és így egyesítik szomszédos földjeiket.
Mari azonban Bíró Mátét, a szövetkezet tagját szereti.
Egy vidám vásári mulatságon boldogan keringenek együtt a körhintán,
amíg az apai szó vissza nem parancsolja a lányt.
Egy lakodalmi mulatságon nyílt összecsapásra kerül sor a két rivális között.
Mari bejelenti apjának, hogy Mátét szereti.
Apja baltával tá... 
2 990 Ft
  Kút (1DVD) (Gigor Attila filmje, 2016) (limitált slipcase-es kiadás) ( + angol felirat)

Valahol az osztrák határ közelében a semmi közepén áll egy benzin-kút. A környéken nincs élet, ami épp kapóra jön egy vállalkozónak, aki lányok svájci futtatásából él és a tranzitmegállóban nem hívja fel a lányokra a figyelmet. A gengszter megtartotta a kúton dolgozó öreg alkoholistát, Istvánt és két-három hetente a töltőállomás érintésével indítja útnak külföldre a kis háremét. A forró nyári semmittevésbe váratlanul toppan be István rég nem látott fia, akit az anyja hagy hátra a megdöbbent férfinak. Ugyanekkor a legújabb fuvar lerobban a ben-zinkúton és a Svájcba tartó lányok sofőrjeikkel napokra ott ragadnak Istvánnal és fiával. Az érzelmek mellett jól őrzött titkok is a felszínre törnek.

EXTRÁK

- Így készült a film
- Speciális felirat hallássérülteknek
- Mozielőzetes
- Audió narráció látássérülteknek
 
2 990 Ft
Kutya éji dala, A  ( 1983 )   DVD     Bódy Gábor
A csillagász és az új pap megjelenése a hegyi faluban felforgatja mindenki életét.
Egy összetört férfi tolókocsija az árokban hever - a szektás extanácselnök játszik így a halállal.
A robbantással kísérletező fanatikus tüzértiszt felesége egy pesti underground zenekarért hagyja el a férjét.
Gyermekük egy kölcsönkapott kamerával filmre vesz mindenkit.
A punk-zenész csillagász a világegyetemről mesél a fiúnak.
Egy nő a szomszéd szanatóriumból az új paphoz for... 
4 990 Ft
  Lear király (1975) (1DVD) (Bessenyei Ferenc - William Shakespeare)

A William Shakespeare mûve alapján forgatott film a középkori Európa sötét és intrikával terhelt francia- angol szembenállásáról fest hiteles képet. Az erõskezû, de már öreg Lear király lassan lemond a trónról, de közben nem is sejti, hogy két idõsebbik lánya, Goneril és Regan is halálát és hatalmát kívánja. Lear nyolcvanévesen úgy dönt: három lánya között egyenlõ arányban osztja szét birodalmát, de elõbb megkérdezi tõlük, hogy ki mennyire szereti õt. Goneril és Regan egymással versengve biztosítják szeretetükrõl, míg a legkisebb lány, Cordelia nem hajlandó belemenni a versengésbe. Leart elvakítja két idõsebb lánya hazugsága, és úgy érzi, Cordelia nem szereti, ezért kitagadja örökségébõl és számûzi, birodalmát pedig a csalárd nõvérekre hagyja. Cordelia számûzetése során találkozik Tamással, az egyszerû szegényemberrel, akirõl harmarosan kiderül, hogy nem más, mint Gloster grófjának fia és örököse, Edgar. Ám a fiúnak is menekülnie kell, mivel testvére, Edmund egy hamis levél segítségével elhitette apjukkal, hogy Edgar az életére tör.

 
3 990 Ft
  Légy jó mindhalálig (1960) (1DVD) (Ranódy László - Móricz Zsigmond) (Mokép kiadás) (angol felirat)

Nyilas Misi, a kollégium eminens diákja pakkot kap hazulról. Fel se
bontja, rohan a vak Pósalaky úrhoz felolvasni az újságot, majd megteszi
lutrin az öreg által megálmodott számokat.

Társai időközben megdézsmálták a pakkot, de Misit csak szegény édesanyja
levele érdekli. Misi újabb munkát kap: Doroghyék fiát kell tanítania.
Doroghy Bellának Török úr udvarol. Misi segít nekik levelezni.

A lutrin az ő számaikat húzták ki, csakhogy Misi elveszítette a reskontót.
A cédulát Török találta meg, aki megszökteti Bellát hazulról.
Doroghy és Pósalaky is panaszt tesznek Misire, aki a rosszindulatú
fegyelmi bizottság előtt hiába védekezik. Szégyenében végül elájul. Kiderül
az igazság, édesanyja nyugtatja a fiút, ő azonban nem akar már debreceni diák
lenni...

 
1 990 Ft
  Magdolna (1DVD) (1941) (régi magyar filmek) (Magyar Klasszikusok Gyűjtemény 37. )
1914. Vadászat a Meszlényi-birtokon. Jelen van a külföldről hazaérkezett világhírű zeneszerző, Szilágyi Ákos, a ház asszonyának hajdani szerelme is. Magdolna leküzdi magában a régi vágyat, és otthon marad, éppen beteg kislánya, Klári mellett. 1928. Meszlényi elesett a háborúban. Magdolna és Klári beleszeretnek Detkybe, a híres íróba. Egymás javára kínozza őket a lelkifurdalás. 1940. Magdolna a tehetséges tervezőt, Timárt karolja föl, eszpresszót nyit. A férfi beleszeret, ám végül mégis Klárit... 
1 990 Ft
Magyar Filmek 22. - Machita (1DVD) (1943)

Kémnő érkezik Budapestre, hogy megszerezze egy fontos légvédelmi ágyú tervét. Az Arizona bárban lép fel, Machita álnév alatt. A tervekhez három férfin keresztül lehet hozzáférni, Szávody igazgató úr, Kovács mérnök és Török művezető a kulcsemberek. Machita szép lassan kiveti hálóját mind három férfire. Kovács és Török könnyű préda, ám Szávody igazgató úr komplikáltabb eset. Itt nemcsak a férfi, de Machita is a szerelem hálójába kerül.

 
1 990 Ft
Megáll az idő (1DVD) (1982) (+ francia felirat)

1956. Az apa disszidál. Az anya otthon marad két gyerekkel, megállapítva, hogy most már itt fognak élni. Az idő lelassul, de nem áll meg, jön a "konszolidáció", a gyerekek felnőnek, izgatni kezdik őket a lányok (és ők a lányokat, akik irányítják a fiúkat), a tanárok politikai vitái, megalkuvásai, gonoszságai mérsékelten befolyásolják a fiatalok életét. Ennek ellenére legszívesebben disszidálnának a vagány barát vezetésével - ám aztán mégsem teszik. Az idő folyik, a fiatalok egyetemre mennek, az apa hazalátogat, az elítéltek kiszabadulnak és lassan elhelyezkednek, a kocsmában továbbra is lehet azt a "jó kevertet" kapni. Az élet megy tovább, az idő azonban -utólag látni igazán - vészesen lelassult.

 
2 990 Ft
  Mephisto (1981) (1DVD) (Szabó István) (MANDA kiadás) (Oscar-díj) (angol felirat)

1920-as évek. A hamburgi színház társulatának tehetséges színészét, Hendrik Höfgent mérhetetlen becsvágy fűti. Baloldalisága és művészi féltékenysége miatt Höfgen összeütközésbe kerül a színház ugyancsak tehetséges színészével, a nemzetiszocialista Miklasszal (Cserhalmi György). Höfgen érvényesülése érdekében feleségül veszi a nagypolgári családból származó Barbara Brucknert. A Berlini Állami Színházban kap szerződést, ahol végre eljátszhatja álmai szerepét, Mephistót. Ezzel megkezdődik feltartóztathatatlan karrierje, épp az idő tájt, amikor a nemzetiszocialista párt hatalomra kerül. Leni Riefenstahl és mások náci filmjeinek hatásait elemezve alakította ki a rendező és operatőre azt a monumentális, nagyepikai filmstílust, melyet pazar nagytotálok, opálos, teátrális látványvilág, feszítetten plasztikusan megkomponált képek jellemeznek. 1982-t a filmkritikusok a "Mephisto évének" tartottak, a filmet szinte minden európai ország és tengerentúli terület megvásárolta, bevételei a szokásos jogdíjak tízszeresére rúgtak. Szabó István Oscar-díjas filmje az 1920-as, 30-as évek Németországába kalauzolja nézőit, két kiváló színész, Cserhalmi György és Klaus Maria Brandauer segítségével.

 
19 990 Ft
Miskolci boni és klájd, A (1DVD)

Két fiatal bankrablást követett el a 90-es évek végén, és utána már csak sodródtak az eseményekkel. Lili és Pali először a hegyekben, majd Miskolcon bujkál. Az újságokból tudják meg, hogy ők a magyar Bonnie és Clyde. Fogy a pénzük, és Pali előhozakodik egy pénzszállító autó kirablásának ötletével. Készülni kezdenek első kitervelt bűntényükre. Bár tervüket tökéletesen kidolgozzák, a kitűzött pillanatban megijednek és hagyják, hogy a pénzszállító autó érintetlenül haladjon el előttük. Egy járőrkocsi mégis kiszúrja, majd üldözőbe veszi őket. Csak lövöldözés árán sikerül elmenekülniük, és Pali megsebesít egy rendőrt. Az egész város őket keresi. Kétségbeesetten menekülnek, de egy elhagyott garázs csapdájában elkapják Lilit és Palit.

A valóságban Lilit Novák Tündének hívják, és jelenleg tizenegy éves fegyházbüntetését tölti a Kalocsai Női Börtönben. Társa, Fekete László, 2000. júliusában, előzetes letartóztatása alatt öngyilkosságot követett el.

 
1 990 Ft
  Nagy generáció, A (1DVD) (András Ferenc) (Mokép kiadás) ( + angol felirat)

1968 a diáklázadások éve volt, amikor a magyar beatgeneráció számára a nagy szenzáció az volt, hogy melyik dal nyeri a táncdalfesztivált.

Ez a „nagy generáció” a ’80-as években mér a 40-es éveit tapossa és rá kell döbbenniük, hogy korábbi döntéseiket nem biztos, hogy igazolta az élet.

Makai, az örök vesztes, Nyikita, az élősködő és Réb, akinek semmi sem számít…három különböző életút hosszú idő után újra találkozik Budapesten.

 
2 990 Ft
  Ópium - Egy elmebeteg nő naplója (1DVD) (Csáth Géza - Szász János) (angol felirat)

1913 Magyarország. Brenner József író-orvos története egy újkori Faust-történet. Brenner orvosként dolgozik a múlt század eleji elmegyógyintézetben. Már hónapok óta írói válságban szenved, egy sort sem képes papírra vetni. És közben a morfium rabjává válik. Egy nap új beteget bíznak rá, a huszonnyolc éves Gizellát. Az elmebeteg nő viszont csak ír és ír, ő saját naplója rabja, nem képes letenni a tollat. A fiatal nőn mind jobban elhatalmasodik a kényszerképzet, hogy egy idegen, gonosz erő költözött belé. Brenner féltékeny lesz a nőre, aki zseniálisan, megszállottan alkot. A kezdeti orvos-beteg viszony fokozatosan alakul át, orvos és beteg egymásba szeretnek, kapcsolatuk szexuális tébollyá hatalmasodik.

Brenner az asszony testén keresztül akar kapcsolatba lépni a Gonosszal, és visszaszerezni képességét az írásra. Brenner doktor szövetséget akar kötni vele, hogy segítségével mindazt megvalósítsa, ami eddig neki nem sikerült. A Gonosz azonban testestül-lelkestül akarja magának Brennert. Ezért a szövetségért nagy árat kell fizetnie az orvosnak. Gizella cserébe, arra kéri Brennert, hogy vágja ki az agyát, szabadítsa meg a Gonosztól, hozza el számára a felejtést. Brennernek nincs választása. El kell pusztítania Gizellát: az egyetlen embert, akit igazán szeretett.

 
2 990 Ft

prev
next

Sorrend:

Webáruház készítés