Hukkle (1DVD) (Pálfi György) (angol felirat)

- Hukkle..., hukkle..., hukkle..., - hallatszik a
falucska utcáján. Egy öregúr üldögél a kispadon, a háza előtt. Ő a mesélő. -
Hukkle - mondja az öreg. Csuklik. Teste kissé megemelkedik, mozdul alatta
a korhadt pad: nyek. Hukkle, nyek..., hukkle, nyek..., - válaszolgatnak egymásnak.

A távolból lovas kocsi közeledik, a lovak patkójának dobogása
egyre hangosabbá válik. - Tluk-tlik, tluk-tlik, hukkle, nyek...tluk-tlik,
tluk-tlik, hukkle, nyek, már a részegen alvó hajtó horkolását is hallani:
- Khrhoo...khrhoooo...ooo...

Belesimul a többi zajba, elemévé válik. Idilli életkép. Az
emberi tevékenység hangjai tökéletes zenei rendben zajszimfóniává fejlődnek.
A négynegyedet az öreg mesélő csuklásai mérik. Az apró zajokból történetecskék
sejlenének föl, szintén bonyolult szövedékké állva össze, míg kimunkálják magukból
az egyetlen történetet, a rejtett hibát a béke mögött, az emberi tragédiát.

A néni ebédet főz - a hagymát vágja apró, kemény darabokra,
ritmusban maradva; autó érkezik, szép, elegáns a városból, nagymamához unokákkal,
tíz ajtócsapódás (négyet-négyet a kinyíló és bezáródó ajtó, kettőt a csomagtartó),
és a lakásé még egyet; fiú az ablakot dobálja kővel, szerelmesét akarja kicsalogatni;
az öreg rendíthetetlenül csuklik; felvonulás a falu utcácskáján, mazsorettek
és tűzoltózenekar lépked és játszik az öreg csuklásainak ütemére. Majd csönd.

A rejtett történet tragédiája a csúcspontjára ér, megtörténik
a borzalom. Megérzi ezt a mindenség, és némaságba ágyazza a belőle született
tettet: tehát csönd. Az öreg csodálkozik, nem akarja elhinni, hogy megszűnt
a baja, amellyel megtanult már együtt élni. A faluban is megáll az élet, senki
és semmi nem mozdul. - Hukkle...- bukik ki aztán az öreg száján -
hukkle... - rázkódik össze a teste. Megint csuklik. Körülötte a faluban
újra zajokat hallani: felébrednek a tyúkok, a bádoglemez veri az ablakot, a
házakban takarítanak, motor zúg fel a távolban, újra rákezdenek a dolgok és
személyek, hogy hangjukat hallassák, még intenzívebben mint az imént, szigorúan
az öreg csuklásának üteméhez igazodva, míg az eső meg nem ered, egy nagy mennydörgés
mindent megszüntető hangjára, tapsnak tűnő apró kopogásaival az aszfalton.